Kultúra, oktatásOrszágos Twilight-vetélkedő Hódmezővásárhelyen

2011. február 17., csütörtök
 
Országos Twilight-vetélkedő Hódmezővásárhelyen

A trendi vámpírsztorira épülő vetélkedőre ráharaptak! Sok helyről kapcsolódtak be a játékba, a döntőre pedig Szegedről, Kiskunfélegyházáról, sőt az ország másik felén lévő Balassagyarmatról is jönnek csapatok.

 

 

Hatodik, egyben záró fordulójához érkezett az országosan meghirdetett Twilight vetélkedő. A 2010. szeptemberében kezdődött vetélkedőre Magyarország 33 településéről összesen 47 csapat nevezett be. A hódmezővásárhelyi Eötvös József Székhelyintézmény két tanára, Juhász Zoltánné és Pap Éva által kitalált és Stephenie Meyer népszerű Alkonyat című regény- illetve filmsorozatára épített Twilight-vetélkedő „segítségével” az olvasást és a könyvtárhasználatot szeretnék népszerűsíteni a fiatalok körében. Mind az öt fordulót interneten keresztül bonyolították, az Eötvösben is használatos e-learninggel és csak a hatodik, döntő fordulóban jönnek össze Hódmezővásárhelyen az átlag 3 fős csapatok. A közel félszáz versenyző február 18-án délután két órától a Balogh Imsi Sportközpont küzdőterén berendezett helyszínen találkozik és este 6 óráig két fordulóban méri össze tudását. Pap Éva a vetélkedő egyik szervezője, a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a verseny legfontosabb célja az olvasás és könyvtárhasználat népszerűsítése, de a korszerű pedagógiai elvek és módszerek is hangsúlyt kapnak. A vámpíros regénysorozatra éppen azért esett a választás, mert fiatalok körében az most „trendinek” számít és ez jobban ösztönöz szövegértési- és szövegalkotási feladatok, valamint matematikai, logikai feladványok megoldására. Pap Éva hozzátette, először helyi vetélkedőre gondoltak, de mivel az internet nem marad meg a város határán belül, országos versenyt hirdettek. Mint mondta, nagyon örülnek, hogy sok helyről kapcsolódtak be a játékba, a döntőre pedig Szegedről, Kiskunfélegyházáról, sőt az ország másik felén lévő Balassagyarmatról is jönnek csapatok. A szponzorok felajánlásának köszönhetően, a vetélkedő győztesei, közel százezer forint összértékű nyereményben részesülnek. A döntő után ereklyebörze, a Gyémántfiú és a Smink nélkül című tini bestsellerek írónőjével, Szurovecz Kittivel lesz író-olvasó találkozó, majd este nyolctól az Eötvös aulájában vámpírbál zárja a féléves országos vetélkedőt.

 

Olvassa el ezt is!

Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.