Kultúra, oktatásOrszágos Kémiaverseny Területi fordulója Vásárhelyen is

2012. március 13., kedd
 
Országos Kémiaverseny Területi fordulója Vásárhelyen is

Csongrád megyében március 12-én délután 2 órakor hat helyszínen: Szeged város, Szeged város és vonzáskörzete, Makó, Hódmezővásárhely és vonzáskörzete, Szentes és Csongrádon, rendezték meg a Hevesy György Országos Kémiaverseny Területi Fordulóját. Hódmezővásárhelyen a Szent István Általános Iskolában volt a verseny

 

 

 

Versenyen a megyében közel, háromszáz 7. és 8. osztályos tanuló adott számot a kémia tudásáról.

 

A feladatsorokat a Koch Sándor Csongrád Megyei TIT állította össze.  Ezt a versenyt követi a Megyei Kémiaverseny március 24-én, két helyszínen, Szegeden és Szentesen.  Ezen a versenyen száz tanuló vesz részt, a Magyar Természettudományi Társulat által összeállított központi feladatlapot kapnak a 7. és a 8. osztályos versenyzők.

Az Országos döntő május 18-19-20-án lesz Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolában. Ezen a versenyen az ország 36 legügyesebb tanulója, írásbeli, laborgyakorlaton és szóbeli megmérettetésen ad számot a kémia tudásáról. Itt már minden tanuló győztes!

 

Azok a tanulók, akik részt vesznek a Területi és megyei versenyeken , olyan elméleti, gyakorlati  tudásra és feladatmegoldó képességre tesznek szert, melyet a középiskolában, főiskolán és egyetemen jól tudnak hasznosítani.

 

Területi verseny eredményei:

 

7. osztály:


I. Kőszegi Máté,  Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, felkészítő tanára: Karaszné Varga Magdolna.

II. Forró Kristóf,  Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

III. Dehnherdt Tom Patrik,  Bethlen Gábor Református Gimnázium, tanára: Varga Eszter.

IV. Lopez Müller Jennifer, Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

V. Vincze Virág,  Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

VI. Nagy Ágnes, Németh László Gimnázium, Tanára: Horváthné Érsek Virág.

VI. Meszlényi Csilla, Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

 

8. osztály:

 

I. Kis Zoltán Sándor,  Mártélyi Ált. Isk. tanára: Pappné Nagyiván Ibolya.

II. Wolf Ede Márkó,  Kertvárosi Katolikus Általános Iskola, tanára: Karaszné Varga Magdolna.

III. Dobos Zsófia,  Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

IV. Vidács Dániel László, Ketvárosi Katolikus Ált. Isk.

V. Zsigmond Anna, Németh László Gimnázium , tanára: Bodrogi Judit

VI. Papp Gergő, Németh László Gimnázium, tanára: Horváthné Érsek Virág.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A verseny névadójáról:


Hevesy György (1885-1966.) Budapesten született, 8-an voltak testvérek. Budapesti jó módú család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot. Apja hevesi földbirtokos, anyja bárónő.  Az általános iskolát magánúton végezte, napi 10-12 órát kellett tanulnia, az általános képzés mellett németül,angolul és franciául is tanult. Budapesten érettségizett a Piarista Gimnáziumban. Budapesti Tudományegyetemen, majd Berlinben és Freitburgban tanult.  Fiatalon, 23 évesen doktorált.

1923-ban felfedezte a 72. elemet a hafniumot, amely a Koppenhága latin neve.

Magyar  vegyész, kifejlesztette a radioaktív jelző módszert, amallyel a kémiai folyamatokat lehet tanulmányozni.

Felfedezte, hogy a szamárium  alfa sugarakat bocsájt ki.

Elkezdte a radioaktív izotópok alkalmazását a növények és állatok anyagcsere folyamataiban.

Lényege: kis mennyiségben hozzákeverik a radioaktív izotópot a vele azonos viselkedésű elemhez, amely bármely szervezetbe juttatva sugárzással jelzi a megtett útvonalat.

A mai orvostudomány rengeteget köszönhet e-módszer kifejlesztésének.  Hevesy Györgyöt a világ számos egyeteme választotta díszdoktorává.

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.