KözéletÖrömfoci nagy tétben

2011. szeptember 22., csütörtök
 

Bármelyik NB III-as mérkőzés játékosa és szurkolója megirigyelhette volna azt a lelkesedést és odaadást amit ma a Városi Stadionban láttunk. Igaz sajnálatos módon néző kevés akadt, viszont a csapatok annál nagyobb izgalommal buzdították egymást.

 

 

Fotó: VH

 

 

Ma tartották Hódmezővásárhelyen a Magyar Speciális Olimpia Szövetség Délkeleti Régió Futballbajnokságát.

Czémán Imre a szövetség labdarúgó szakág vezetője hírportálunknak elmondta, ez már a tizenkettedik alkalom, amikor értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézmények focicsapatai mérkőznek egymással.

Mint általában ilyen esetben, a részvétel és nem a győzelem a fontos. Igaz, erre rácáfolt a két részre osztott kispályán játszó egyik-másik játékos, amikor kemény szerelések után fájó lábukat masszírozva elszántan futottak tovább. Czémán Imre elmondta, nagyjából azonos kvalitású csapatok mérkőztek egymással, mert a sportnapot egy készségfelméréssel kezdték, majd azt követően került sor három csoportban a párosításra. Idén tíz csapat jött el: Albertirsa, Ásotthalom, Békéscsaba, Derekegyház, Ópusztaszer, Szolnok egy-egy intézményének csapata. Vásárhely négy csapattal vett részt, az Aranyossy Általános Iskolából, a Kozmutza Flórából és a Szivárvány Otthonból. Ez utóbbiból két csapat is versengett.

Mint azt a szakág vezetője elmondta, a győztesekre nem vár díjeső, számukra a legnagyobb dicsőség hogy felállhatnak a dobogóra.

A futballbajnokság tétje viszont mégis óriási: az egyforma hétköznapon túl, sikerélményt, izgalmas sztorikat, és hosszú ideig a közösségen belüli beszédtémát jelent majd.        

 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.