KözéletÖnkéntes bethlenesek

2013. október 15., kedd
 
Önkéntes bethlenesek

A napokban közel száz diák kezdi a közösségi szolgálatot Hódmezővásárhely különböző intézményeiben. Jövő év május közepéig a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium 10. évfolyamosai teljesítenek heti egy alkalommal a közösségi szolgálatot.

 

 

 

 

A gyakorlati helyüket maguk választják ki, amelyek elsősorban szociális intézmények. Az iskola megállapodása alapján kettesével vállalnak szolgálatot többek között a Hóvirág Utcai Bölcsődében, az Oldalkosár Utcai Óvodában, az Égből pottyant Evangélikus Óvodában, a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskolában.

 

Idősek és hajléktalanok körüli teendőket is vállalhatnak a Csomorkányi úti Badalik Bertalan Szociális Szolgáltató gondozási házában, vagy a Kovács- Küry Időskorúak Otthonában. A bejáró diákoknak kedvezhet, hogy lehet szolgálatot vállalni a Mindszenti Idősek Nappali otthonában, a Szentesi Református Idősek Otthonában is.

Egy-egy intézményben mentor koordinálja a diákok munkáját, amelyről naplót vezetnek.

Megtudtuk, jövőre újabb 90 bethlenes diák kapcsolódik be az önkéntes szolgálatba. Mint ismeretes 2016. január 1-je után érettségizők számára csak akkor állítható ki az érettségi bizonyítvány, ha igazolni tudják, hogy legalább 50 órát tevékenykedtek közösségi szolgálat keretében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Stars of Hope – a remény csillagai

Stars of Hope – a remény csillagai

Mérnyei Ilona: Egy rossz hétkezdés után, iszonyat jó érzés kitombolni magunkat, kiadnunk magunkból a feszültséget, vagy esetleg szerelmi bánatunk van. Képekkel!
Magyar évad a Bessenyeiben – A repertoárról részletesen

Magyar évad a Bessenyeiben – A repertoárról részletesen

Önfeledt nevetés, az el nem múló szerelem romantikája, a háború embertelensége, az élet hozta tragikomédia és fülbemászó operett dallamok a márciusig tartó színházi évad tömör tartalomjegyzéke.

László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.