KözéletOne team, one fight – Egy csapat egy harc

2011. október 3., hétfő
 

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében rendezte meg az MH Összhaderőnemi Parancsnokaság a Műveleti Mentor és Összekötő Csoport – angol rövidítéssel OMLT tapasztalat-feldolgozó konferenciát.

 

 

Képeink a sándorfalvi gyakorlaton készültek

 

 

 

A dandárnál ugyanebben az időben a Szőke Lavina-2011 nemzetközi gyakorlat zajlott, valamint megkezdődött az afganisztáni Tartományi Újjáépítési Csoport váltásának felkészítése, a már tartó KFOR következő váltásának kiképzése mellett.

A konferencia díszvendége  Rufus Smith dandártábornok, az Ohio Nemzeti Gárda (OHNG) 174. légvédelmi dandárának a parancsnoka volt. Ez az alakulat delegálja a magyar-amerikai közös Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportba az amerikai katonákat.

 

A kétnapos konferencia első napján előadásokat hallgattak a felkészülésről és a szolgálatellátással kapcsolatban. A magyar előadók mellett, az Óhiói Nemzeti Gárda egyik őrnagya is elmondta tapasztalatait. Azt követően  munkacsoportokban, egyenként áttekintették  az összegyűjtött megfigyeléseket, tapasztalatokat és a szakterületek bevonásával kialakították a megoldási lehetőségeket, valamint összeállították a végleges összefoglaló jelentést, a rendezvény zárásaként Smith tábornok összegezte a tapasztalatokat.

A nap szegedi kirándulással ért véget.

 

Másnap az MH ÖHP szaktisztjei az amerikai féllel pontosították a külszolgálatra történő nemzeti és közös felkészülés tervezett időpontjait és helyszíneit.

Ez idő alatt a magyar és amerikai katonai vezetők a sándorfalvi gyakorlóterén megszemlélték a közös felkészítést. Mindkét parancsnok nagyon elégedett volt a kiképzési foglalkozás végrehajtási rendjével és módjával. A foglalkozások szünetében Smith tábornok rövid beszédet tartott a felkészülő állomány részére, ahol kifejtette a mentorálás sokrétűségét és a közös feladatmegoldás fontosságát. Az OMLT jelszavával búcsúzott a magyar és amerikai katonáktól:”One team, one fight”.
 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.