GazdaságOlyan mint egy McDonald's!

2018. január 9., kedd
 

Az országban bárhol, bármelyik gyorsbüfé megirigyelhetné a Németh László Gimnázium és Általános Iskola most elkészült étkezdéjét.

 

 

 

Fotók: NLG

 

 

 

 

A kifejezetten ízléses, modern éttermet „kiböjtölték” a diákok, hiszen az építkezések megcsúszása miatt a Kalmár Szakközépiskolába jártak át ebédelni az osztályok. Tegyük hozzá: példás szervezettséggel, amelybe a helyi rendőrség is besegített, amikor ebédidőben az átkelésnél járőrök irányították a forgalmat a (makói) tranzitútként is szolgáló Bajcsy Zsilinszky utcában.

Az iskolában 1020 diák tanul. Az új, egyszerre 85 fő fogadását biztosító étteremben közel 700 diák ebédel minden nap.

 

Az iskolában 142 millió forintnyi önkormányzati forrásból, a vizesblokkok, az öltözők, az ebédlő és mintegy nyolcezer négyzetméternyi felület új festést és padlóburkolatot kapott, falfelületek újultak meg, de mint ismeretes, zajlik az iskola további fejlesztése, új tantermekkel bővül, és egy új szárny is épül, amelynek közel egymilliárd forintos finanszírozását a Modern Városok Programja biztosítja.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új vezetőre vár a Tornyai János Múzeum

Új vezetőre vár a Tornyai János Múzeum

Megjelent az intézményvezetői pályázati felhívás. Dr. Nagy Imre közös megegyezéssel december végén távozott a Tornyai Múzeum és Közművelődési Központ éléről.
Márki-Zay Péter is ringbe száll a polgármesteri székért

Márki-Zay Péter is ringbe száll a polgármesteri székért

A bejelentésére és programjára nemcsak az országos sajtó több képviselője, hanem nagyjából 150-200 vásárhelyi is kíváncsi volt.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.