KözéletOktóbertől Rádi Norbert lesz a megyei rendőrfőkapitány

2018. szeptember 25., kedd
 
Októbertől Rádi Norbert lesz a megyei rendőrfőkapitány

A hivatalos belügyminisztérium közlemény szerint 2018. szeptember 30. hatállyal Pintér Sándor visszavonta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének vezetői kinevezését, és Piros Attila rendőr dandártábornokot, rendőrségi főtanácsost rendelkezési állományba helyezte.

 

 

 

 

 

Az országos rendőrfőkapitány javaslatára Magyarország belügyminisztere a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével 2018. október 1-jei hatállyal Rádi Norbert rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsost bízta meg.

 

Piros Attila még egy évig sem vezette Csongrád megye rendőr-kapitányságát: 2017. december 1-jén váltotta az akkor nyugdíjba vonuló Lukács János vezérőrnagyot váltotta a megye élén. Átszervezte a városi kapitányságokat, Zélity Lászlót, Szeged korábbi rendőrkapitányát július 1-jén leváltotta, helyette Hódmezővásárhely korábbi kapitányát, Harkai Istvánt nevezte ki. Ezzel egy időben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetői feladatait Szabó Zsolt rendőr alezredes vette át, aki a kisteleki kapitányságot vezette addig.

 

A most kinevezett Rádi Norbert is éveket töltött a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság élén.

1998-ban hadnagyként végzett a rendőrtiszti főiskolán, emellett szakvizsgázott jogász. Ezt követően a BRFK XI. kerületi részlegén dolgozott, majd Csongrádra került, ahol több beosztásban tevékenykedett, 2004-ben lett városi kapitány.

Dezső József távozása után, 2009-től 2015 áprilisáig volt a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vezetője.

 
 
VH-BM
 

Olvassa el ezt is!

Halálos családi vita Vásárhelyen

Halálos családi vita Vásárhelyen

A csúcsi városrészben egy családi vita során ököllel többször arcon ütötte apját egy 45 éves férfi. A sértett a kórházban belehalt sérüléseibe. Videó az előllításról.
Hatalmas tűz Földeák mellett

Hatalmas tűz Földeák mellett

Öt település - köztük Hódmezővásárhely - tűzoltóira volt szükség hogy az Igási út mellett, a gyújtogatás által okozott  tüzet.megfékezzék. Képekkel.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.