KözéletOktóberre hazatérnek a vásárhelyi katonák

2012. szeptember 12., szerda
 
Októberre hazatérnek a vásárhelyi katonák

Zsúfolásig megtelt Afganisztánban az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tábora. Kétnapi utazás után energiával telve megérkezett a PRT-13 állománya, hogy felváltsa a zömében az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonáiból álló kontingenst.

 

 

 

 

Mielőtt azonban a nagyrészt a Hódmezővásárhelyi Helyőrség katonáiból álló PRT-12 hazatérne, van még egy fontos feladata: át kell adnia a fél év alatt szerzett tapasztalatokat az újonnan érkezetteknek. Éppen ezért az új váltás számára az első napok elméleti előadások hallgatásával telnek.

 

Megismerkedhetnek többek között a táborélettel kapcsolatos rendszabályokkal, Baghlan tartomány biztonsági helyzetével, a különböző részlegek alaprendeltetésével és feladataival, valamint az eddigi elvégzett CIMIC (Civil-Military Co-operation), vagyis Civil-katonai együttműködés projektjeivel is.

Az igazi munka azonban akkor kezdődik majd, amikor napok múlva aláírják az átadás-átvételi jegyzőkönyveket és a PRT-12 elbúcsúztatott állományával a helikopterek elrepülnek.

 
 
Forrás: MH sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
Földesi Zoltán magyar bajnok lett

Földesi Zoltán magyar bajnok lett

A hódmezővásárhelyi ITF Taekwon-do csapat versenyzője a serdülő -60 kg-os kategóriában magyar bajnoki címet szerzett
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.