KözéletOktóber elsejétől Őszi Hetek Vásárhelyen

2011. szeptember 28., szerda
 
Október elsejétől Őszi Hetek Vásárhelyen

A minden évben Hódmezővásárhely országos hírű, kiemelt rendezvénysorozata, a Vásárhelyi Őszi Hetek, amelynek gerincét az Őszi Tárlat adja, idén október elsején délután 3 órakor térzenével veszi kezdetét. (Az Őszi Hetek részletes programjával!)

 

 

 

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat az országban egyedülálló módon, közel hat évtizede  minden esztendőben megrendezésre kerülő kiállítás. Egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, valamint az adja, hogy 1954 óta valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát
A Vásárhelyi Őszi Tárlat kezdeményezői Galyasi Miklós múzeumigazgató, Kurucz D. István és Almási Gyula Béla festőművészek, valamint Szabó Iván szobrászművész voltak. Céljuk egy karakteres, egyedi kiállítás megrendezése volt, ezért olyan művészeket hívtak meg az első tárlatra, akik valamilyen módon kötődtek Hódmezővásárhely városához. Az első Őszi Tárlat 1954. október 8-án nyílt meg a Tornyai János Múzeumban. Már az első kiállítás alkalmával létrehozták azt a rangos elismerést jelentő díjat, melyet Hódmezővásárhely híres festőművészéről, Tornyai Jánosról neveztek el és minden évben a kiállítók egyikének odaítélnek.

Az idei, az 58. Tárlat megnyitása a véletlenek egybeesése miatt, ismét október 8-ra, igaz ezúttal nem vasárnapra, hanem egy szombati napra esik. A kulturális seregszemlén 148 festményt, 35 grafikát és 80 szobrot láthat majd a közönség az uniós támogatásból megújult Alföldi Galériában.

A minden évben Hódmezővásárhely országos hírű, kiemelt rendezvénysorozata, a Vásárhelyi Őszi Hetek, amelynek gerincét az Őszi Tárlat adja, idén október elsején délután 3 órakor térzenével veszi kezdetét. Két fúvószenekar  a zene világnapján a kuruc-évforduló tiszteletére koncertezik a Kossuth téren.

 

Az Őszi Hetek részletes programjait, rendezvényeit, a kézműves vásár és kiállítás résztvevőinek névsorát, megtalálja ITT!

 

Olvassa el ezt is!

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.