Kultúra, oktatásOktóber 8. Őszi Tárlat

2011. október 6., csütörtök
 

Szombaton délben az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlat megnyitóján fény derül arra, hogy ki kapja az idei tárlat fődíját, a hazai kiállítások között legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos pénzjutalommal járó Tornyai-plakettet. Magyarország legnagyobb hagyományokkal rendelkező kortárs művészeti seregszemléje október 8-án, szombaton 12 órakor nyílik a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában, és szintén ekkor tudhatja meg a nagyközönség, hogy kik a tárlat díjazottjai.

 

 

Az 1954 óta megrendezésre kerülő tárlat egyediségét töretlen hagyománya, folyamatossága, magas szakmai színvonala, valamint az adja, hogy valamennyi képzőművészeti ág képviselteti magát. Valószínűleg az „alapító atyák” sem remélték, hogy olyan jelentős, fél évszázadon átívelő művészeti fórumot hoznak létre, mely Hódmezővásárhely városának legmeghatározóbb és legjelentősebb kulturális rendezvényévé válik. Sehol máshol nincs rá példa az országban – de Európában is csupán néhány helyen –, hogy immár ötvenhét esztendeje folyamatosan meg tudják szervezni a kortárs alkotók seregszemléjét.

 

Az Őszi Tárlat meghívásos kiállítás, melyre olyan művészek kapnak invitálást, akik valamilyen módon kötődnek a városhoz vagy a már történelmi múlttal rendelkező Őszi Tárlathoz. A nagyszámú pályázó miatt azonban szükség van zsűrizésre. Ebben az esztendőben 323 művész adott be pályamunkát, és rekordszámú 734 képzőművészeti alkotásból kellett a tizenhárom tagú zsűrinek kiválasztania a kiállítandó műveket. A december 4-éig látogatható kiállításon végül 177 művész 263 alkotását láthatja majd a nagyközönség, melynek megoszlása 148 festmény, 35 grafikai és 80 szobrászati, plasztikai alkotás.

 

Nagy Imre művészettörténész, a kiállítást szervező Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója az idei tárlattal kapcsolatban azt emeli ki, hogy kiállítók harmada, de inkább kétötöde fiatal, a főiskola padjait koptató vagy onnan nemrég kikerült, húszas, harmincas éveit taposó művész. Ez pedig azt jelenti, hogy az Őszi Tárlatnak nemcsak múltja, hanem jövője is van. A tárlatot rendező Pogány Gábor művészettörténész szerint a rendezés célja, hogy végigvezesse a nézőt a kiállításon, ezért éppen úgy találhatók kiemelkedő alkotások a fődíjas művei közelében, mint a galéria legtávolabbi termében. Egyetlen rendezőelv azonban mégis akadt, a hódmezővásárhelyi alkotók művei idén egy terembe kerültek. Pogány Gábor szerint az ez évi kiállítás kiválóan példázza azt, hogy a nézők leszámoljanak azzal a nyolcvanas évekből származó tévképzettel, miszerint a vásárhelyi alkotókat egyfajta avitt konzervativizmus jellemzi. A művek között ugyanis éppúgy megtalálhatók klasszikus realista alkotások, mint a legújabb stílusirányzatokat követő képek.

 

A Vásárhelyi Őszi Tárlat hagyományaihoz hozzátartozik, hogy a tárlat megnyitóján adják át a kiállítás fődíját, a Tornyai-plakettet, valamint a munkajutalmakat és a felajánlott díjakat. A Tornyai-plakettel minden évben a legsikeresebbnek ítélt művész munkásságát ismerik el, mely jelentős szakmai és anyagi elismeréssel jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg. Az eleinte csupán erkölcsi, majd 1966 óta anyagi elismerést is jelentő fődíj odaítéléséről zsűri dönt, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város felajánlása révén.

 

Az 58. Vásárhelyi Őszi Tárlatot 2011. október 8-án, szombaton 12 órakor Lázár János Hódmezővásárhely polgármesterének köszöntőjét követően nyitja meg Kovács Gábor üzletember, a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a KOGART Ház alapítója, valamint Gulyás Gábor, a Műcsarnok ügyvezető igazgatója az Alföldi Galériában.

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.