KözéletOkostelefon vs laptop

2013. szeptember 24., kedd
 
Okostelefon vs laptop

A napokban zárult az a pályázat, amelyet idén is olyan hátrányos helyzetű tanulók számára írt ki az Önkormányzat.

 

 

 

 

Azoknak, akik Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város fenntartásában működő oktatási intézmény 7-13. évfolyamán aktív tanulói jogviszonnyal rendelkeznek, és bizonyítható módon a családjukban számítógép illetve laptop nem áll rendelkezésre, továbbá családja anyagi helyzete nem teszi lehetővé személyi számítógép, vagy laptop beszerzését.

A határidőig 24-en jelentkeztek.

A feltételek a tavalyi – első alkalommal meghirdetett – pályázat óta nem változtak. Nemcsak az anyagi helyzet meghatározó, hanem a tanulmányi eredményekben is volt néhány további feltétel: a 4,5 feletti tanulmányi átlag, vagy az előző tanév végéhez képest legalább 0,5-es átlagjavítás 4,0 átlagot elért, legalább 1,0-es átlagjavítás 3,5-3,9 közötti átlagot elért tanulók esetében. Valamint, aki tavaly kapott és idén is pályázott, annak a 2012/2013-as tanév végén legalább a tavalyi tanév végi átlagot teljesítette.

2012. nyarán 80 laptop várt gazdára, idén jóval kevesebb, de a beadott pályázatok száma alapján még így is maradt szabad laptop. Ennek oka valószínű, nemcsak a feltételrendszerben keresendő. Ma már könnyen elérhetők az okostelefonok, amelyek a fiatalok kommunikációjában már az első helyen állnak. Információink szerint maguk a laptopok sem túl erősek. Játékra nem, legfeljebb internetezésre alkalmasak. A konfigurációk szerint Windows 7-el mennek, 60 gigabájtos merevlemezük van, Office 10 van telepítve. Vagyis, az internetezés mellett, néhány további alkalmazás telepítésével a számítógép funkcionális használatának gyakorlására és biztos kezelésére mindenképpen alkalmas.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kemény erőpróba Hódmezővásárhely utcáin

Kemény erőpróba Hódmezővásárhely utcáin

A közel 110 versenyző között a rendező, vásárhelyi Hód Triatlon SE tagjai is indultak. Közülük többen jó eredményükkel megváltották a belépőjüket az országos döntőre. Eredményekkel!
Győzelemmel rajtoltak a vásárhelyi lányok

Győzelemmel rajtoltak a vásárhelyi lányok

Szeptember 21-én a női kézilabda NBII Dél-Kelet csoport első mérkőzésén mind felnőtt, mind a junior csapat meggyőző teljesítményének a jutalma négy megszerzett pont.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.