Kultúra, oktatásÖkoiskola címet kapott a Liszt

2016. január 30., szombat
 
Ökoiskola címet kapott a Liszt

Újabb vásárhelyi iskola nyerte el az Oktatási- és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által 2005-ben alapított díjat.

 

 

 

Képünkön a Liszt Ferenc Ének-zenei Ált. Iskolának adományozott díjról szóló oklevél

 

 

 

„Tanulóink számára iskolánknak olyan képzést kell biztosítania, amelyben a tantárgyi ismereteken túl, fontosak az erkölcsi kérdések és a környezettudatos életmód. Interaktív módszerekkel kreatív, együttműködésre alkalmas, felelős magatartást mutató, döntéshozásra, konfliktuskezelésre és megoldásra képes készségeket kell kialakítanunk.”- mondta Forrainé Kószó Györgyi a Vásárhelyi Híreknek.

A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola igazgatója azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy napjainkban a világ figyelme egyre inkább a fenntartható fejlődés megteremtésére irányul. Ennek kialakítását az oktatásban kell elkezdeni.

„Hosszú távú célunk, hogy környezettudatos állampolgárok legyenek tanítványainkból. Ez jövőképünk is egyben. Igyekszünk a tantárgyakon átívelő, komplex módon, tevékenységre alapozva megvalósítani mindezt. Ökoiskolai programunk jelképe iskolánk 120 éves tölgyfája” - mondta Forrainé Kószó Györgyi.

 

Az ünnepélyes oklevélátadót január 30-án a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban rendezte meg az OFI.

Több mint 200 iskolával gyarapodott 2015-ben az ökoiskolák száma. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2015-ben is kiírta az Ökoiskola és az Örökös Ökoiskola címpályázatokat, melyre háromszor több iskola jelentkezett az előző évekhez képest.

2016 januárjáról hazánkban az ökoiskolák száma megközelíti a kilencszázat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Risztov Éva Rióra készül

Risztov Éva Rióra készül

„Van amikor nem mosolygok, van amikor annyira fáj, hogy sírni tudnék, elfáradni nem szégyen, hisz azért dolgozunk, hogy elérjük határainkat."
Nyerjen szén-monoxid mérőt!

Nyerjen szén-monoxid mérőt!

A február elsejétől induló játékban összesen 200 darab, egyenként körülbelül 10 ezer forint értékű szén-monoxid-érzékelőt lehet nyerni.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.