Kultúra, oktatásÖko osztálynak öko osztályzat a zöld pont

2011. május 5., csütörtök
 

Fizikaóra, matematika, földrajz és idegen nyelv. Sok diáknak talán unalmasan hangzanak ezek a tantárgyak, de a Szent István Általános Iskola tanulói élvezettel vetik magukat bele minden egyes témakörbe, hiszen olyan órákra járnak ahol semmi sem kötelező. Az intézmény hetedikesei egy hetet töltenek Mártélyon, az Erdei Iskolában.

 

Nézze meg video-beszámolónkat ITT !

 

A Szent István Általános Iskolában már évek óta működnek „öko” osztályok. A harmadiktól egészen a hetedikig, fokozatosan tanulják meg a gyerekek, hogyan óvják környezetüket. A környezettudatos nevelés zárásaként is fel lehet fogni az Erdei Iskolát, amelyen a héten vesznek részt a mártélyi holtág területén.

A negyven diák különleges órákra jár: „idegenvezetésre”, ahol a falu nevezetességeivel magyar és angol nyelven ismerkednek. A kerékpáros-, és a gyalogtúrán növény és állatismerettel is foglalkoznak. Sőt, a lovaglást és az íjászatot is elsajátíthatják. Mint azt a helyszínen tapasztaltuk, egyeseknél a nyilak repülési irányán még van mit javítani, de személyi sérülés nem történt. A hagyományos értelemben vett tanórák sem maradnak el: a földrajz vagy éppen a fizika, de a tananyag itt is szorosan kötődik a táborozás területéhez, a holtághoz. Például talaj és vízvizsgálatot végeznek és időjárás előrejelzést is készítenek.

Miben más az Erdei Iskola, mint a hagyományos tanórák? Mindenben! Az írott tanulmányok ez alatt az egy hét alatt minimálisak, hiszen most a lényeg a tapasztalatszerzés és az érzékelés, hogy közvetlenül ismerhessék meg az őket körülvevő világot.

Különlegesség az is, hogy nincs osztályzat, nincs teljesítménykényszer. A foglalkozásokon való részvételért, az aktivitásért, a magatartásért, sőt még a szobák tisztaságáért is „zöld pontokat” kapnak, amit értékes ajándékokra válthatnak be a tábor utolsó napján.

 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.