Kultúra, oktatásŐk már megértik egymást

2011. május 6., péntek
 

A liszt ferences diákok által meglátogatott országok nevezetességeiről, látnivalóiról prospektusokat, illetve fényképes montázsos tablókat lehetett nézegetni, de volt élménybeszámoló is.

 

 

 

A Comenius program az Európai Unió egy programja azzal a céllal jött létre, hogy támogassa az iskolák minden fajta formáinak, tanulók és tanárok együttműködését  Európán belül. A Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában május 6-án Comenius Napot rendeztek, melyen az iskola 2009-2011 során megvalósult 'Az én világom a te világod, különbségek, amelyek összekötnek bennünket' (Your World my World, Differences that Keep us United) című projektjét ismertették a látogatókkal. Hét ország: Bulgária, Lengyelország, Olaszország, Spanyolország, Németország és Görögország egy-egy iskolájának, valamint a hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola diákjai és tanárai vettek részt a programban. A nap keretében kiállítást rendeztek a két év alatt elkészült munkákból. A meglátogatott országok nevezetességeiről, látnivalóiról prospektusokat lehetett nézegetni, illetve fényképes montázsos tablókon mutatták be, például olaszországi, görögországi, vagy éppen a néhány napja véget ért spanyolországi élményeiket. Természetesen a személyes beszámolók sem maradhattak el. Ezt kövezően az iskola koordinátora, Magyar Andrea tartott tájékoztatást az érdeklődőknek a pályázat szakmai megvalósításáról, valamint a pályázati lehetőségekről.

 

Olvassa el ezt is!

Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.