Kultúra, oktatásObeliszk volt a sztár

2013. március 1., péntek
 

Március elsején délután a székkutasi Gregus Máté Általános Iskola tanulói, a szülők és a tanárok idén is jelmezversennyel tarkított vidám farsangi mulatságon vettek részt.

 

 


 

Közel 40-en öltöttek jelmezt. Sok szülő, nagyszülő volt kíváncsi a versenyre. A gyerekek által készített díszekkel már délelőtt farsangi hangulatot varázsoltak az iskola aulájában.

 

A jelmezesek felvonulása után a zsűri, amelyben szülők, tanárok, diákok vettek részt, 3 kategóriát állított fel és 15 versenyzőt jutalmazott. A legtöbb tapsot és persze díjat többek között Obeliszk, Herba kisasszony, Teafilter, ősember, Túró Rudi, virágcsokor kapta.

Mint képeinken is látható, több tánccsoport szórakoztatta a nézőket. Minden fellépő fánkot kapott jutalmul. Közben az egyik teremben meglepetéscsomagot horgászhattak a gyerekek. A büfében a 8. osztályosok saját készítésű fánkot és szendvicset árultak. A farsangi mulatságot közös tánc zárta.

 

Olvassa el ezt is!

15 és fél milliárdot kapott Hódmezővásárhely

15 és fél milliárdot kapott Hódmezővásárhely

A kormány mérlegelte az itt élők szociális, társadalmi helyzetét, valamint a fejlesztésre fordított összegeket. A fennmaradó 6,7 milliárdos hitel a város vagyonának mindössze 10 százaléka.
Aranyossy Napok Hódmezővásárhelyen

Aranyossy Napok Hódmezővásárhelyen

Húszéves évfordulóját ünnepli az idei Aranyossy Napok, amely az intézmény falain és a város határain túlmutató egész hetes kulturális és szakmai eseménnyé nőtte ki magát. 
A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A tulajdonrész mellett a Holokauszt múzeumot a Mazsihisz működteti

A Mazsihisz a várostól megkapta a vásárhelyi zsinagóga és az egykori zsidó népiskola épületéből álló ingatlanegyüttes 10 százalékos tulajdonrészét.
Hétfői helyzet

Hétfői helyzet

Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.
 
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.