Autentikus környezetben, a Csongrád Megyei Kormányhivatalban berendezett Pártkontroll szobában mutatták be Bálint László állambiztonsági kutató legújabb, A hálózati nyilvántartás szereplői. Az államvédelmi és állambiztonsági hálózat nyilvántartása Szegeden és Csongrád megyében című kötetét.
A szerzővel Miklós Péter történész, a hódmezővásárhelyi Emlékpont vezetője beszélgetett az egykor ifj. Komócsin Mihály megyei párttitkár dolgozószobájaként funkcionáló - kiállításnak berendezett - helyiségben.
November negyedike, a nemzeti gyásznap, az 1956-os forradalom leverésének napja kapcsán a Komócsin-klán tagjainak politikai szerepvállalását bemutató tablókkal bővült a kiállítás – mondta el Miklós Péter, hozzátéve, hogy 1956-ban a szovjet csapatok november 6-án érkeztek Szegedre. Most, hatvanegy évvel később, ezen a napon került sor Bálint László az állambiztonsági hálózatok 1945 és 1990 közötti, Csongrád megyei világát ismertető kötetének bemutatójára. Fontos misszió a szocializmus kori múltunkkal való szembenézés, amikor nemcsak szovjet megszállók voltak Magyarországon, nemcsak az ÁVÓ, a munkásőrség és a rendőrség által fenntartott erőszakhatalom működött hazánkban, hanem a politikai rendszer emberek ezreit kényszerítette együttműködésre, ügynöki munkára, arra, hogy munkatársaikról, rokonaikról és barátaikról írjanak jelentéseket, akiket emiatt potenciálisan hátrány érhetett – tette hozzá a történész.
A kormányhivatal és az Emlékpont közös törekvése a nemzeti gyásznapon, hogy a politikai hatalomgyakorlókra is emlékezni kell, hiszen nemcsak hősei és áldozatai voltak a korszaknak, hanem felelősei is – tette hozzá Miklós Péter, hozzátéve, hogy azok, akik hálózati személyként előnyök nélkül, de mégis – ahogy Illyés Gyula fogalmazott – „szemek voltak a láncban” és mégis fenntartói voltak a diktatúrának.
Bálint László több könyvében is állást foglalt, hogy különbséget kell tenni az önként, egyéni karrierérdekekből jelentéseket vállalók és azok között, akiket zsarolással, fenyegetéssel vettek rá a „ügynöki” munkára.
A bemutatott kötetben mintegy nyolcszáz, az állambiztonsági szolgálat részére Csongrád megyében foglalkoztatott személyt azonosított Bálint László a negyedszázados kutatómunkája során, azonban mivel a nyilvántartásokat már a kutatott időszakban is módosították, a már nem aktív személyek adatait törölték, majd a rendszerváltás idején is számos irat „tűnt el”, feltételezhetően összességében e számnál jóval magasabb lehet a szolgálat által elért személyek száma.
Bálint László a források vizsgálata alapján megállapította: a hálózati személyek tíz százaléka volt jól képzett és az államhatalom számára igazán értékes ügynök, további tíz százalék bár jelentett, de munkája már nem volt értékesnek nevezhető a hatalombirtokosok szempontjából. Húsz százalékuk ugyan együttműködőnek bizonyult, viszont kevés és szakmailag értéktelen jelentést produkált, további húsz százalék ritkán mutatkozott hajlandónak a konspirációra, s szinte egyáltalán nem jelentett – míg a maradék negyven százalék egyáltalán nem jelentett és nem is vett részt az előírt találkozókon.
A beszervezett hálózati személyek létszáma 1957–58-ban jelentősen megnőtt, ami arra vezethető vissza, hogy sokakat a forradalom idején tanúsított cselekedeteikkel zsarolva tudtak rávenni az együttműködésre, míg a szervezet létszáma 1962-ben csökkent jelentősen, amikor az ötvenes években nagy létszámban a hálózathoz került, alacsony iskolázottságú, komoly szakmai feladatok elvégzésére alkalmatlan személyeket inaktivált a rendszer.
S hogy mi lehet e kötet hozadéka a társadalom számára, Bálint László elmondta: nem volt célja munkája során egyes személyek lejáratása, minden esetben nemcsak a „súlyosbító”, hanem az „enyhítő” körülményeket is dokumentálta, s most lehetősége lesz mindenkinek, magánszemélyeknek, társadalmi szervezeteknek és pártoknak, hogy minderről véleményt nyilvánítsanak
