Kultúra, oktatásNyújtsd a kezed – Ismét Tolerancia Nap lesz az Eötvösben

2012. november 14., szerda
 
Nyújtsd a kezed –  Ismét Tolerancia Nap lesz az Eötvösben

Konrád György: A tolerancia szilárd alapja az embervédelem, a segítés, a tapintat, a tisztelet a másik emberrel szemben.

 

 

Képünk a tavalyi Tolerancia Napon készült (Fotó:VH)

 

 

 

 „Én toleránsnak érzem magam, minden téren. Viszont, azt vettem észre, hogy sok fiatal megrémül, nem tudja merre nézzen, vagy jól megbámulja, ha az utcán szembe jön egy olyan ember, akin esetleg látszik, hogy beteg, vagy épp szellemileg sérült.” mondta egy, a Vásárhelyi Hírek által az utcán megkérdezett szakközépiskolás fiú. Egy negyedikes gimnazista lány szerint, „A 21. században élünk és annak természetesnek kellene lennie. Ők, sajnos betegek, őket így kell elfogadni, ugyanúgy hozzá tartoznak a társadalomhoz, mint például én."

 

Hogy ez egyre inkább így legyen, sokat tehetnek az iskolák. Ezeknek  a helyzeteknek megértését, a másság feldolgozását, elfogadását a tolerancia fontosságát segíti a hódmezővásárhelyi  Eötvös József Székhelyintézmény, november 16-án délelőtt, harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Tolerancia Napja. Az iskola aulájában 9 órakor kezdődő megnyitó után egyszerre  három helyszínen lesznek előadások, foglalkozások: Szlivka Ágnes és Tót Edit előadók a siketek jelbeszédéről tartanak előadást; Erdélyi Noémi kutyaterapeuta, kutyáival tart bemutatót. A Konrad Lorenz Természet és Állatvédő Egyesület részéről Juhász Nagy Katalin beszél az önkéntességről.

A délelőtt folyamán intézménylátogatásra indulnak a diákok. Felkeresik az Aranyház Idősek klubját, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon Kutasi úti intézményét, valamint az Erzsébet Kórházat.

 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen

A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kapu Tibor Vásárhelyen

Kapu Tibor Vásárhelyen

Március 17-én a második magyar űrhajós volt a vendége a hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskolának. Találkozott a vásárhelyi polgármesterrel is.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.