Kultúra, oktatásNyitott templomok Hódmezővásárhelyen

2015. szeptember 18., péntek
 
Nyitott templomok Hódmezővásárhelyen

Szeptember 19-án rendezik országszerte az Ars Sacra fesztivált azaz a Nyitott templomok napját.

 

 

 

A vásárhelyi Szentháromság templom, melyet a köznyelv belvárosi katolikus templomnak nevez, a hat órai szentmisét követően Sillye Jenő Értem is meghalt a kereszten című oratóriumát hallgathatják meg a zenebarátok a templom ének-zene karának előadásában. Az est folyamán lesz még szentségimádás, tanúságtételek és templomismertető is.

 

A Református Ótemplom Kincseink mottóval, Tószegi Ferenc 100 éves tárogató-hívogatójával nyitja meg kapuit délután három órakor. Az éjféli toronymászásig számtalan programmal várják az érdeklődőket: bemutatkoznak a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola furulyásai, Gheorgita Borbála kőszobrász kiállítását Szvet Tamás szobrászművész nyitja meg, lesz családi mese- és helyismereti vetélkedő, fellépnek a Bethlen Gábor Református Gimnázium gitárosai és az iskola énekkara. A templomba látogatók megismerhetik a 300 éves templom történetét. Közös koncertet ad a Bessenyei-díjas Kónya Krisztina operaénekes és Zoltán Péter klarinétművész, zongorán kísér Borsos Annamária Príma-díjas művésztanár; "Színed előtt" címmel zenés irodalmi esten szerepel fényesi Tóth János, és Gheorgita Orsolya is operaénekes is fellép a város legrégibb épületében. A vállalkozó kedvű látogatóknak érdemes lesz  ‑ akár nappal, sőt éjfélkor is ‑ felmászni a toronyba, ahonnét páratlan kilátás nyílik a városra. 

Részletes program:

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a kézilabda bajnoki idény

Kezdődik a kézilabda bajnoki idény

Sikerült megerősíteni a keretet, főként belső posztokra igazoltak új játékosokat, de az eddig hiányposztnak tekinthető jobb-szélen is történt erősítés. Teljes menetrenddel!
A közös határzár segített volna

A közös határzár segített volna

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az embercsempészek legyőzték Horvátországot, és Magyarország számára most a magyar-horvát határ megvédése a kérdés.

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.