Kultúra, oktatásNyitott kapuk az iskola szemléletváltása előtt is

2010. november 12., péntek
 
Nyitott kapuk az iskola szemléletváltása előtt is

15 éve érzi, hogy folyamatosan gyengül az iskola presztízse, ami nem a tanárokon múlott.

 

A Bethlen Gábor Református Gimnázium november 15-én, hétfő reggel 8 órától 12.30-ig és 16.30-tól 18 óráig, „Nyitott kapukkal” várja a negyedikes és nyolcadikos diákokat és szüleiket. A délelőtti tanórákat az iskolai osztálytermekben látogathatják az érdeklődő diákok és szülők, a délutáni tájékoztató az első emeleti könyvtári olvasóteremben lesz. Délután a Szathmáry Kollégium is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.

Dr. Kádár Péter igazgató tájékoztatása szerint a 2011-es tanévre 135 tanuló felvételére van lehetőség. Kérdésünkre, mi szerint érzi-e az iskola oktatásban betöltött szerepének csökkenését, elmondta: 15 éve érzi, hogy folyamatosan gyengül az iskola presztízse, ami nem a tanárokon múlott. Kádár Péter úgy véli: a Simon Ferenc idejében bíztatóan elkezdődött folyamat megtorpant. Szemléletváltoztatásra volt szükség és másféle kommunikációra az iskolavezetés és a tantestület között. Továbbá bízik abban, hogy a hitélet mellett, a nyelvi, a természettudományi, a humán oktatás megerősítése érezhető változást hoz az iskola megítélésében.     

 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon

Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.