Kultúra, oktatásNyitott kapcsolatok

2011. május 5., csütörtök
 

A Klauzál Gábor Általános Iskola Nyitott kapcsolatok projektje az eltérő képességű és szociális helyzetű tanulóink együttnevelésére és oktatására, a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének megteremtésére koncentrál.

 

 

 

Gazdag bemutatóprogrammal várták kollégáikat a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda  pedagógusai a „Nyitott kapcsolatok” című projekt keretében megrendezésre kerülő hospitációs hetére. A 2010-ben nyert TÁMOP pályázat keretében alsós és felsős osztályok gyakorlatait nézhették meg az érdeklődők. Az egész heti bemutató órák és azt követő műhelyfoglalkozások egyszerre mindkét intézményben, a Klauzál és a Nádor utcai iskolákban zajlottak. Tematikáinak sokszínűségére jellemző, hogy a felsősöknél például a környezettudatosságra nevelésétől, az érzékszervek működésén át, az önismeret is órai téma volt. Az alsósoknál az íráskészség fejlesztése, az egészséges életmód volt az anyag, vagy éppen, mint az képeinken is látható, egy rendhagyó ének óra, dallal, tánccal, sok-sok mozgással fűszerezve. Ez utóbbit Ungor Edina vezette, aki a nagyszámú érdeklődő pedagóguskollégáknak a remekül összeválogatott zenékkel, az igen aktív gyerekekkel, már-már egy néptánc próba hangulatát idézte.

A 2011. június 30-ig tartó program célja, hogy  a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Klauzál Gábor Általános Iskola és Óvoda referncia intézményként része legyen egy olyan közoktatási hálózatnak, mely lehetőséget nyújt a hálózati tanulásra. Bemutatóórákon és gyakorlatokon keresztül, szakmai műhelyeket szerveznek annak érdekében, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrált nevelését szolgáló módszertani kultúra széles körben tudjon elterjedni.

 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.