Kultúra, oktatásNyitott hét a Németh Lászlóban

2012. november 7., szerda
 
Nyitott hét a Németh Lászlóban

A hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium Általános Iskola és Óvoda, november 12-től 16-ig nyílt tanítási órákkal mutatja be képzési palettáját a továbbtanulás előtt álló diákoknak és szüleiknek.

 

 

 

 

 

Utóbbiaknak érdemes időben és alaposan tájékozódni, sőt érdemes november 14-én délután részt venni a tájékoztatón az iskola aulájában, hiszen változások lesznek. Ezek egyike, hogy jövőre kevesebb új osztály indítására van csak lehetőség és például a hozott jegyek mellett felvételi írásbeli ad teljesebb képet a jelentkező diákok tudásáról.

 

Árva László igazgató tájékoztatója szerint a gimnázium azzal segítheti legjobban tanulóit, ha közülük minél többet a munkaerőpiac által keresett és ingyenes felsőfokú diplomához segíti. Ehhez viszont szükségesnek tartják a képzési rendszerük belső arányainak módosítását, annak a megváltozott körülményekhez való igazítását. Az eddig is erős emelt szintű nyelvi képzés mellett a matematikai és a természettudományos képzés arányát szeretnék növelni.

 

Mindenesetre a Németh László Gimnázium képzéséről két adat önmagáért beszél: az idén végzettek emelt szintű érettségi átlaga 4.53, a középszintűé 4.31 volt, míg ez utóbbi országos átlaga 3.62. Ezek pedig az erős felvételi pontszámok kulcsai. Szintén beszédes adat, hogy 2010 óta megkétszereződött a sikeres nyelvvizsgát tett diákok száma. Az iskola nyelvi képzésre mindig sokat adott. Az emelt szintű, két tannyelvű csoportok mellett rendszeresek a német partneriskolák diákcseréi is. A Németh Lászlóban végzett Dr. Zsurzsa Zsófia  ügyvéd is, aki a nyelvtudást emelte ki és azt is hozzátette, „Úgy érzem, hogy ez az iskola minden diák számára olyan támogatást nyújthat céljaik és álmaik eléréséhez, mint az országban bármelyik nagymúltú "elit" gimnázium."

 

Nézze meg a Nyitott Hét részletes programját ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Az átváltozás értelmezései az Alföldi Galériában

Közös kiállításon mutatkozik be a Magyar Képzőművészeti Egyetem két oktatója, a vásárhelyi Szabó Klára Petra Tornyai-plakettes képzőművész és Erős Apolka Munkácsy-díjas szobrászművész. 

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.