SportNyíregyházán át Prágába

2013. július 2., kedd
 
Nyíregyházán át Prágába

A múlt hét végén két korosztály – junior és U23 - országos bajnokságát rendezték az elmúlt évekhez hasonlóan Nyíregyházán a Városi Stadionban. A Magyar Atlétikai Szövetség és a Nyírsuli Kft közös rendezésében június 29-30-án volt az Atlétikai Junior és U23 Országos Egyéni Bajnokság.

 

A képen Losonczi Gábor


A Hódiák SE sportolóinak nyíregyházi utazását Székkutas polgármestere Szél István az útiköltséggel szponzorálta. Három sportoló utazott, mindhárman a junior versenyekben voltak érdekeltek. 

Kovács Leila diszkoszvetésben indult és 8. helyezést ért el, gerelyhajításban pedig az 5. lett.

Versenyzésére, illetve fő számában, a gerelyhajításban elért eredményére rányomta a bélyegét a nemrég szerzett térdsérülése. A nyíregyházi versenyen is befáslizott térddel versenyzett.

Szakál Ákos 100 és 200 méteres síkfutásban indult és mindkét számban hetedik lett.

 

Az Atlétikai OB-n két vásárhelyi dobogós helyezés is született, mindkettő Losonczi Gábortól, aki harmadik helyezett lett hármasugrásban és távolugrásban.

Héjja Antal edző a Vásárhelyi Híreknek elmondta, Losonczi Gábor bekerült az U20-as válogatottba, így távolugrásban indul a magyar színekben július 3-án Prágában, a cseh, szlovén, horvát és magyar junior atlétikai versenyen.

 

A vasárnap befejeződött OB után a hazai edzők a közelgő junior EB-re való felkészülést helyezik előtérbe, ezért a szerdai, prágai négyes viadalon sok olyan, a korcsoport közvetlen utánpótlását jelentő fiatal atlétának biztosítanak nemzetközi verseny lehetőséget, akik ebben az évben még kontinentális bajnokságokra nem tudnak kijutni.

Megírtuk, Losonczi Gábor idén érettségizett, ami befolyásolta az akkreditációhoz szükséges pontszámok elérésében.  

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ismét Vásárhelyen készülnek a VB-re

Ismét Vásárhelyen készülnek a VB-re

Hódmezővásárhelyre a debreceni OB után a múlt hétvégétől folyamatosan érkeznek a Széles Sándor-féle úszócsapat tagjai a VB előtti utolsó háromhetes felkészülésre.
Hódmezővásárhelyi az elfogott postarabló

Hódmezővásárhelyi az elfogott postarabló

A 44 esztendős hódmezővásárhelyi férfi menekült a hatóságok elől, miután meglátta a rendőrségi felhívást az interneten. Az egyik siófoki nagyáruház parkolójában fogta el a TEK. Videó az elfogásról!
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...