GazdaságNyilvánosak a vezető beosztású kormánytisztviselők illetményei

2012. augusztus 29., szerda
 
Nyilvánosak a vezető beosztású kormánytisztviselők illetményei

A vezető beosztású kormánytisztviselők és az összes dolgozó nevét, munkakörét és illetményét közzétette a kormányzati honlapon a Miniszterelnökség. Lázár Jánost 997 200 forint illeti meg.

 

 

 

 

 

A portálon kedden megjelent közleményből – amely szerint közérdekből nyilvános jelleggel tették elérhetővé az adatokat az oldalon – kiderül, hogy a Lázár János államtitkár vezette Miniszterelnökség júniusi átalakítását követően a szervezetnél legfeljebb 275-en dolgozhatnak, ebből jelenleg 225 státusz van betöltve.

A közzétett táblázat szerint egymillió forint feletti illetmény csak Orbán Viktor miniszterelnöknek és helyettesének, Semjén Zsoltnak jár. Éppen egymillió forintot keres Nagy János politikai főtanácsadó, a kormányfő személyi titkára, a legkevesebbet, 108 ezer forintot pedig egy iktató keres a Miniszterelnökségen.

A dokumentum szerint Orbán illetménye 1 507 400 forint, helyettesének Semjénnek pedig 1 101 900 jár. Lázár János államtitkár 997 200 forint illetményt kap, ugyanennyit többen is keresnek a Miniszterelnökségnél. Ha végigböngésszük a listát, láthatjuk, Lázáréval egyező illetmény illeti meg például Giró-Szász András miniszterelnöki biztost, Gottfried Péter politikai főtanácsadót, Győri Tibor államtitkárt, Halasi Tibor miniszterelnöki biztost, Szemerkényi Réka politikai főtanácsadót és Szijjártó Péter államtitkárt is.

 

Megírtuk, a polgármesteri hivatalban Lázár János két közvetlen munkatársa Budapesten folytatja pályafutását. Az egykor a hivatalban dolgozó Mikecz Péter helyettes államtitkári illetménye 972 200 forint, s a szintén Lázár mellett tevékenykedő Balczó Barnabás 850 000 forintot kap politikai főtanácsadóként.

 
 
Forrás: Kormányszóvivő Iroda
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál

Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.