Kultúra, oktatásNyílt napra várja a továbbtanulókat az SZTE

2011. november 19., szombat
 
Nyílt napra várja a továbbtanulókat az SZTE

November 24-én, csütörtökön tartja a Szegedi Tudományegyetem a továbbtanulóknak iránytűt adó nyílt napját. Az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban 8 óra 30 perctől 15 óráig várják az egyetemi felvételit tervező fiatalokat, a végzős és a 11. osztályos középiskolásokat, valamint tanáraikat, szüleiket.

 

 

 

SZTE nyílt napján a 12 karú egyetem képzési kínálata mellett a hallgatói élet mindennapjairól is képet kaphatnak az érdeklődők. Az SZTE rektora, Szabó Gábor akadémikus, valamint az egyetem Ságvári gyakorló gimnáziumának igazgatója, Dobi János nyitja meg a nyílt napi programsorozatot.

 

A TIK átriumában rendezett képzési kiállításon a 12 kar, valamint a kollégiumok, a hallgatói önkormányzat, a szabadidős csoportok képviselőit egész nap kérdezhetik az egyetemi felvételit tervező fiatalok. A TIK 4 termében külön-külön is bemutatkozik a szegedi egyetem 12 kara: ezeken az előadásokon részletesen ismertetik a különböző szakokat, a képzési kínálatot, a megszerzett diplomához kötődő elhelyezkedési lehetőségeket. Az egyetemi felvételiről a 14 órakor kezdődő előadáson kapnak friss információkat a továbbtanulást tervező fiatalok, tanáraik és szüleik. Egész nap működik a karrier jósda, de pályaválasztási tanácsadás, és különböző interaktív programok is színesítik az SZTE nyílt napját. A résztvevők 13 óra 30 perctől igazolást kérhetnek, 14 órakor pedig kisorsolják a nyereményeket.

 

Olvassa el ezt is!

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.