GazdaságNovembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára

2013. szeptember 22., vasárnap
 
Novembertől csökken a gáz, a távhő és az áram ára

A Fidesz szóvivője szerint novembertől a tavalyi árhoz képest 20 százalékkal kevesebbet fizetnek a családok a gázért, a távhőért, az áramért. Zsigó Róbert vasárnap az MTI-vel közölte azt is: a jövő héten ötvenhét városban folytatódnak a kormánypárt rezsicsökkentési fórumai.

 

 

 

A szóvivő közleménye szerint a kormány már dolgozik a tűzifa- és a széntüzelés árának csökkentésén, valamint a tavaly indított szociális tűzifaprogram kiszélesítésén is, amellyel a kistelepüléseken élő rászorulókat segíti.

Hozzátette: az Országgyűlés a következő hónapokban tárgyalja a nonprofit közműszolgáltatókról szóló törvényjavaslatot, amely megtiltja, hogy szolgáltatók extraprofitot számítsanak fel a szolgáltatásaikért a családok kárára.

Zsigó Róbert azt írta, a Fidesz a rezsicsökkentés alkotmányos védelmének lehetőségét is megfontolja, mert az mindaddig veszélyben van, amíg "a bukott baloldalon ugyanazok vannak együtt, akik világéletükben a mohó multik érdekeit szolgálták". Úgy fogalmazott: a Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-szövetség tizenötször emelte a rezsiárakat, és elérte, hogy a magyarok Európában a legdrágább energiaárakat fizessék.
Kitért arra, hogy a Fidesz egy hete indult, Magyarország nem hagyja magát! Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumát országszerte ötvenhat településen tartották meg. Ezeken a kormánypárt politikusai személyesen köszönték meg az állampolgároknak a rezsicsökkentés támogatását.

Zsigó Róbert tájékoztatása szerint jövő héten további ötvenhét városban tartanak rezsicsökkentési fórumokat.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Lányfuttatás és droggal üzletelés Vásárhelyen

Lányfuttatás és droggal üzletelés Vásárhelyen

A 40 éves hódmezővásárhelyi B-né F. Tímea egy helyi lakást bérelt, részesedett a futtatásból  és új pszichoaktív anyaggal kereskedett. Előzetesben van.

 

3D-s premier mozi lesz a Mozaik

3D-s premier mozi lesz a Mozaik

A napokban kezdik a nézőtér felújítását, a székek cseréjét, a 3D-s vetítőgépet Kanadában vásárolták. Filmmaratonnal indítanak november közepétől.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.