BulvárNovember a prosztatarák elleni küzdelem hónapja

2018. november 10., szombat
 
November a prosztatarák elleni küzdelem hónapja

November világszerte a prosztatarák megelőzésének hónapja. Sok férfi ilyenkor úgy fejezi ki szolidaritását és elkötelezettségét a prosztatarák megelőzése mellett, hogy ebben a hónapban a No Shave November mozgalom jegyében nem borotválkozik, feltűnést keltve ezáltal családtagjai, barátai, ismerősei körében.

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi és makói Egészségfejlesztési Irodában november 5. és november 30. között PSA (Prosztata Specifikus Antigén) szűrést biztosítunk azoknak a 40 év feletti férfiaknak, akik Hódmezővásárhelyen vagy Makón, vagy a két településhez tartozó járásban élnek. A szűrés rövid időt vesz igénybe. Ujjbegyszúrás által, pár csepp vérből megállapítható a PSA szint, illetve a páciensek kitöltik az IPSS (International Prostate Symptom Score) kérdőívet, mely eredménye felhívhatja a figyelmet a prosztata egyes betegségeire. Fontos kiemelni, a PSA mérés nem elegendő a teljes körű szűrővizsgálathoz, diagnózis megállapításához urológus szakorvos általi vizsgálat szükséges.

 

A szűrési programot kiegészítjük korszerű testösszetétel méréssel is InBody készüléken, így képet kaphatnak hozzánk forduló páciensek aktuális fizikai állapotukról a zsír-, vázizom-, és víztömeg tekintetében. A tanácsadáson résztvevő klienseink lehetőséget kapnak arra, hogy rész vegyenek életmódváltó programjainkban is.

 

Várjuk szűrőprogramunkba, tegyünk együtt a férfiak egészségéért!

Ismerjük fel időben a prosztatarákot!

A szűrésre előjegyzés szükséges:

Makón a 62/511-186, Hódmezővásárhelyen a 62/532-368 telefonszámon.

 

Olvassa el ezt is!

XXI. századi hálózat a Telekom kínálatában Hódmezővásárhelyen

XXI. századi hálózat a Telekom kínálatában Hódmezővásárhelyen

Szempillantás alatt letöltődő weboldalakat, akadozásmentes netes élő adásokat, élménydúsabb televíziózást kínál a Telekom a vásárhelyiek számára.
Új egyesület Vásárhelyen a tánc jegyében

Új egyesület Vásárhelyen a tánc jegyében

Nemzetközi versennyel indítja megalakulását a hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club, amely a már határon túl is sikeres Hód-Kristály Majorette Csoport jelenlegi tagjaiból áll.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.