GazdaságNöveli termelését az Imerys Magyarország Tűzállóanyaggyártó Kft.

2011. október 12., szerda
 
Növeli termelését az Imerys Magyarország Tűzállóanyaggyártó Kft.

Közel 40 százalékkal emeli termelését és 25 fővel bővíti munkavállalói számát a hódmezővásárhelyi Imerys Magyarország Tűzállóanyaggyártó Kft. – jelentette be Hegedűs Levente ügyvezető igazgató szerdán, a Fekete Sasban tartott sajtótájékoztatón.

 

 

 

 

 

A cég jelenleg 178 fős munkavállalói létszámát 25 fővel bővíti, de a fejlesztések kedvező hatása átgyűrűzik a céggel kapcsolatban álló vállalkozásokra is.
Hegedűs Levente közölte, a cégcsoportot is sújtotta a válság, a hatékonysági mutatók azonban Hódmezővásárhelyen a legjobbak, így az a döntés született, hogy egy Spanyolországban bezárt egység termelése az alföldi városba kerül át. Ebben döntő jelentőségű volt a hódmezővásárhelyi önkormányzat közel 80 millió forintos szabad felhasználású, vissza nem térítendő, munkahelyteremtő és -megőrző támogatása.

Míg 2009-ben a gyár a „túlélésért harcolt” a válság után megerősödve a vásárhelyi üzem kapacitása jövő év közepéig le van kötve – mondta az igazgató.

A sajtótájékoztatón Lázár János polgármester közölte, a több évtizedes múltra visszatekintő gyár támogatása jó döntés volt. Az Imerys az egyik legnagyobb mecénása volt a város kulturális és sportéletének, így természetes, hogy az önkormányzat szükség esetén segít. Mint mondta az elmúlt három esztendőben a város 450 millió forinttal igyekezett kompenzálni a gazdasági válságot, ebből 80 millió forint került az Imeryshez. A munkahelyteremtő és megőrző program keretében eddig 171 vállalkozást támogatott, segítve ezzel 1153 hódmezővásárhelyi munkahely megteremtését, illetve megtartását.
Hódmezővásárhely önkormányzata 2007-ben hívta életre a helyi vállalkozások munkahelyteremtő támogatását, amely később kiegészült a munkahelyek megtartásának támogatásával is. A rendelet értelmében a város 500 ezer forintos, szabad felhasználású, vissza nem térítendő támogatást biztosít a helyi vállalkozásoknak minden új munkavállaló 8 órás alkalmazása után, amennyiben a támogatott cég vállalja, hogy a megemelt statisztikai létszámot három évig fenntartja, valamint székhelyét öt évig nem helyezi át a városból.

Hódmezővásárhely    Az Imerys Magyarország Tűzállóanyaggyártó Kft. kerámiagyártáshoz szükséges égetési segédeszközöket állít elő; szinte teljes termelését exportálja, legnagyobb piaca Német- és Franciaország. A vállalkozás árbevétele a válság előtt meghaladta az 5 milliárd forintot, a fejlesztéseknek és kapacitásbővítésnek köszönhetően idén várhatóan sikerül újra megközelíteni ezt a szintet.

A párizsi központú, tőzsdén jegyzett Imerys-csoport fő profilja az ipari ásványbányászat és -feldolgozás, éves bevétele mintegy 3,7 milliárd euró.

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Pláza épülhet az Aldi mellett

Pláza épülhet az Aldi mellett

A beruházó egy üzletházat épít a területen, a szerződés alapján pedig a fejlesztésnek legalább 45–50 ember foglalkoztatását kell lehetővé tennie.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.