KözéletNincs pénz a felújításra

2011. október 26., szerda
 

Idén már biztos nem kezdődik el Hódmezővásárhely városképét meghatározó épületének felújítása. Egyelőre pályázati lehetőség sincs.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

„A legnagyobb bánatunkra, az 5000 fő alatti települések templomfelújítására lehetett pályázni, sőt száz százalékos vissza nem térítendő támogatásra, azonban a nagyobb lakosságszámú településekre nincs pályázat”, panaszolta a Vásárhelyi Híreknek Major Istvánné a vásárhelyi Kávin téri Református templom lelkésze.

 

2010. decemberében megírtuk, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal felhívta az egyház illetékeseinek a figyelmét, hogy záros határidőn belül meg kell kezdeni a templom és a parókia felújítását. Azóta eltelt közel egy év, de csak az apróbb, sürgős javításokat végezték el, bár mint arról Majorné beszámolt, Petvai Ferenc a Csongrád Megyei Kormányhivatal Kulturális Örökségvédelmi Iroda műemléki felügyelő és munkatársai a múlt heti helyszíni szemléjük után megállapították, jelenleg a templom állagában nincs halaszthatatlan teendő.

Ez persze csak ideig-óráig jelent megoldást, hiszen a belváros egyik jellegzetesen meghatározó épületének renoválása, mint az a képeinken is látható, már évek óta aktuális lenne. Major Istvánné elmondása szerint az Egyházkerület Építész Irodája elkészítette a teljes felújítási ütemtervet, és evidenciában tarja a vásárhelyi templomot és amint lehetőség nyílik, beadják a pályázatot. Amit egyébként szinte biztos, hogy már 2011-ben nem írnak ki. A teljes felújítás, restaurálás, helyreállítás költsége 200 millió forint, és ahogy a lelkészasszony fogalmazott, a hívők adományai ilyen volumenű kiadás esetében nem mérvadóak. 

 

Olvassa el ezt is!

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Útrekonstrukció Vásárhelyen

Tizenegy út felújításának elindításáról döntött a rendkívüli ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés, a szükséges forrást költségvetési átcsoportosítással biztosítják.
A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

A vásárhelyi szakképző intézmények érettségizői

HSZC intézményeiből összesen 26 osztályban 523 tanuló fejezte be tanulmányait a 13. technikumi és a 3/11 szakképző évfolyamokon.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.