KözéletNéptáncgálára utazik a Kankalin ifjúsági együttese

2011. november 9., szerda
 
Néptáncgálára utazik a Kankalin ifjúsági együttese

A Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas KANKALIN Néptáncegyüttes 14-18 éves ifjúsági korosztályú tagjai X. Országos Néptáncfesztiválra utaznak a hétvégén.

 

 

 

 

 


22 együttes részvételével november 11. és 13. között rendezik Nyíregyházán a Váci Mihály Kulturális, Művészeti és Gyermekcentrumban a X. Országos Néptáncfesztivált.

A rendezvény bemutatkozási és találkozási lehetőség az országban működő ifjúsági korosztályú együtteseknek: olyan csoportok, együttesek jelentkezését várták, amelyek a gyermektánc-találkozókból életkoruk miatt már kinőttek, de a felnőttek fesztiváljain még korai lenne a részvételük! A fesztivál egyben nemes versengés is, amelyen a 14-18 éves fiatalok szakértő zsűri előtt mutathatják be színvonalas produkcióikat, s a díjak mellett javaslatot kaphatnak a következő évi Ifjúsági Néptáncantológián történő szereplésre is.

A Bessenyei Ferenc Művészeti Díjas KANKALIN Néptáncegyüttes 14-18 éves (ifjúsági) korosztályú tagjai is részt vesznek a fesztiválon, két összeállítással: az egyik Sári Balázs Kétegyházi „tekerős” című koreográfiája, a másik pedig Gombos András Délalföldi táncok című száma. A csoportot a Bürkös zenekar kíséri.

 

Olvassa el ezt is!

Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.