Kultúra, oktatásNépi nemijáték a BFMK-ban

2015. november 13., péntek
 
Népi nemijáték a BFMK-ban

A pajzán népies játék szervezői csak tizenhat éven felülieket engednek be a BFMK színháztermébe, mert bár az előadásban nincs meztelenkedés, csak térdig érő bugyogók, mégis át van szőve erotikával.

 

 

 

 

Szemérmetlen mesék, pajzán történetek szűzhártyabomlasztásról, bugyogókorcokról és asszonytapogatásról aligha idézhetnénk az előadás szövegéből, hiszen nyomdafestéket nem tűr a szókimondása.

 

Vajon a szép, vagy a csúnya asszony csalfább-e? Ennek a kérdésnek jár a végére Móricz Zsigmond paraszttréfája a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek előadásában. A Zördög című darabot november 15-én, vasárnap este 7 órai kezdettel tekintheti meg a nagyérdemű a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színpadán.

 

A Móricz Zsigmond novellái nyomán átdolgozott három egyfelvonásos jelenet és a vajdasági gyűjtésből származó felnőtt népmesék sajátos egységet alkotnak: leplezetlen nyíltsággal és sok-sok humorral mutatják be, hogyan is gondolkodott férfiról, nőről, szexualitásról a századforduló magyar parasztsága.

 

 

A BFMK Pódium bérletének második előadásán Szilágyi Annamáriát, Borsos Beátát, Borovics Tamást, Gömöri Krisztiánt és Janik Lászlót láthatja a közönség vasárnap este a Bessenyei színpadán.

 

 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi siker a bajnokság második napján

Vásárhelyi siker a bajnokság második napján

November 11-től szombatig tart a bajnokság, amelyen a Hód Úszó SE. 17 fővel vesz részt. A 4x50 méteres férfi vegyesváltó már dobogós.
A pénzügyőrök nem kívánt egészségvédő akciója

A pénzügyőrök nem kívánt egészségvédő akciója

A NAV pénzügyőrei karitatív feladatot is teljesítettek: Maroslelén megakadályozták hogy két férfi két éven át folyamatosan cigarettázzon. Képekkel!
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.