MozaikNemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

2025. június 24., kedd
 
Nemzetközi sztárok és hazai kedvencek a nyár zárófesztiválján

Az elmúlt évekhez képest már egy hónappal korábban előrukkolt a Coca-Cola SZIN a fesztivál öt nagyobb helyszínének teljes felhozatalával.

 

 

 

 

 

 

 

A szegedi nyárzáró fesztiválon a nemzetközi sor - Lost Frequencies, Becky Hill, Meduza, Sam Feldt, Carpetman és Alan Walker - mellé még megérkezett az olasz csizma sarkában született, klasszikusan képzett zenész, zeneszerző és multiinstrumentalista DJ producer, Giorgia Angiuli is.



Valamivel több, mint 120 zenekar és előadó sorakozik a SZIN legnagyobb színpadainak fellépőlistáján, ez duzzad majd föl a hajnali hangulatért felelős kisebb helyszínekkel összesen 200 fellépő fölé. De nézzük most az öt nagyobb helyszínt!



A Coca-Cola Nagyszínpad programjából válogatva már az első nap erősnek ígérkezik, hisz aznap Mehringer nyitása után lép fel T.Danny, Desh és az estét itt Becky Hill zárja. Másnap, azaz csütörtökön ugyanitt a Hűvössel indul a sor, majd a ValMar és a ByeAlex és a Slepp követik egymást, hogy a végén Alan Walker-nek adják át a porondot. Pénteken Dánielfy kezd, utána Beton.Hofi, Majka és Lost Frequencies következik. A zárónapon pedig a Sounds of Szeged tehetségkutató nyertese, a Kieaza adja első nagyszínpados koncertjét, aztán a Honeybeast, Dzsúdló, a Halott Pénz és a Meduza búcsúztatja itt a fesztiválszezont.



A bp Nagyszínpadon minden nap a Hangfoglaló program keretében lépnek fel ifjú tehetségek. Szerdán jön utána az Ocho Macho, az Ivan & The Parazol. Itt is megünnepli 30. jubileumát a Ganxsta Zolee és a Kartel és zárófellépőként jön a Carson Coma. A csütörtök itt a 20 éves Irie Maffia, a Punnany Massif, Manuel és Krúbi napja lesz. Pénteken Bruno & Spacc, az L.L. Junior Live, a Margaret Island és Pogány Induló követi egymást. Míg szombaton a hangfoglalós Máklikőr után KKevin, a Wellhello, a BSW és a Gang és Follow the Flow lép fel, zárásként pedig hajnal háromig tart majd a Necc Party.



A Jim Beam Arénában több mint 30 fellépő váltja egymást a négy nap alatt. Köztük indít az Arcosok Klubja, majd – a teljesség igénye nélkül itt lép fel cserihanna, a Mirror Glimpse, Lil Frakk, Moriones, az AWS, lekvárherceg, bongor, gyuris x szalai, a Fish!, az Aurevoir. valamint Ekhoe. Éjféltől itt beindul a partiélet, szerdán a Metzker Viktória & Friends, csütörtökön a Coronita X SZIN fellépőivel. Pénteken a hajnali sávban lép fel Sam Feldt, szombaton pedig a Carbon Techno & SZIN csapata zárja a nyarat, benne a SZIN most bejelentett legújabb nemzetközi fellépőjével, Giorgia Angiuli-val.



Az SZTE Színpadon is nagy lesz a merítés, benne a Bohemian Betyars, a Parno Graszt, a Blahalouisiana, az Esti Kornél, Co Lee Live, Curtis, a Péterfy Bori & Love Band, Sisi, vagy a 30Y. Péntek este a titokzatos, szőnyeg arcú Carpetman érkezik a nemzetközi sorból, de még sorolhatjuk: jön például a Platon Karataev, a Csaknekedkislány, a Bëlga, az Elefánt – sok más mellett.



A Fonó Világzenei Színpad a Coca-Cola SZIN legtáncosabb helyszíne, rajta naponta 6 produkcióval, úgymint – mások mellett - a Fool Moon, Gyantár Zenekar a Tiszavirág Néptáncegyüttessel, a Zűrös Banda, a Duckshell, a Gypo Circus X Szirota Jennifer, a Jazzbois, Fanfara Complexa a Tiszavirág Néptáncegyüttessel, a Budapest Bár, a Konyha, valamint a PASO – hogy csak néhányat említsünk.

 
 
Forrás: SZINpress
VH
 

Olvassa el ezt is!

Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Coca-Cola SZIN augusztus 27-30.

Újabb nemzetközi sztárokat és hazai kedvenceket jelentettek be a SZIN szervezői. Négy napon át, több mint tíz helyszín, több mint kétszáz program.
Gazdag volt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakája

Gazdag volt a vásárhelyi Múzeumok Éjszakája

Hat helyszín, tizenöt program, különleges tárlatvezetések, előadások, kincskereső játék és koncert is várta az érdeklődőket. Összefoglaló.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
Tűzgyújtási tilalom

Tűzgyújtási tilalom

Az elmúlt napok kánikulája és a csapadékhiány jelentősen növelte az erdőtüzek kockázatát, ezért Csongrád-Csanád vármegyékben a  tűzveszélyes időszakot hirdetnek ki.

 

És ezt már olvasta?

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.