SportNémet sztárral készül Risztov

2013. november 19., kedd
 
Német sztárral készül Risztov

Három hete tréningezik Németországban Risztov Éva (28). A londoni olimpián 10 kilométeren aranyérmet szerző hosszútávúszó, sokakat megdöbbentett nemrégiben, amikor bejelentette, külföldön folytatja a felkészülését.

 

 

A klasszis sportoló ugyanis a 2012-es olimpiára – amelyen pályafutása legnagyobb sikerét érte el – még Széles Sándor (57) segítségével Debrecenben készült fel. A hírek szerint azonban a trénerrel a későbbiekben megromlott a viszonya, s ott is hagyta a hódmezővásárhelyi edzőtábort, a nyári világbajnokság előtt. Hazatért, s egyedül gyakorolt tovább – Barcelonában végül a kilencedik helyen ért célba.

– Nagyon sok támadást kaptam olyan emberektől és szervezetektől, akiktől és amelyektől érzésem szerint jogtalan volt az egész. Ha majd adottak lesznek a feltételek, megint ünnepelhetünk – nyilatkozta akkor Risztov, aki néhány hete úgy döntött, csatlakozik a tizenkétszeres világbajnok német Thomas Lurzhoz (33) és vele edz.


– Az, hogy együtt készülhetek a hosszútávúszás ikonjával, Thomas Lurzzal nagy lehetőség. Olyan, mintha a medencében tizennyolcszoros olimpiai bajnok amerikai Michael Phelpsszel edzenék. Örülök annak is, hogy most csapatban dolgozom, így nem magamat kell mindig legyőznöm – mesélt Risztov Éva. – Szeretném a leghasznosabban eltölteni itt az időt. Fejlődni és értékes tapasztalatokat szerezni, most ez a fő cél. Naponta kétszer úszom és egy kondicionáló tréningen veszek részt, betartva a fokozatosságot.

Az olimpiai aranyérmes kőkeményen dolgozik, hogy a következő világversenyeken visszatérhessen a csúcsra. A közelgő ünnepek alatt is csak kis szünetet engedélyez magának.

– Harmadik hete vagyok Németországban, hiányzik a családom és persze a barátaim is. Karácsonyra mindenképpen hazamegyek a szeretteimhez. December 26-án pedig már edzőtáborba utazunk Thomasszal – tette hozzá Risztov, aki még nem tudja, mennyi ideig marad a német csapattal. – Szeretném ebből az időszakból a lehető legtöbbet kihozni. Ám még korai lenne bármilyen távlati elképzelésről beszélni.

 
 
Forrás: Blikk
 

Olvassa el ezt is!

Magunk festjük meg környezetünk képét

Magunk festjük meg környezetünk képét

Versegi Attila: Helyi cégként, a helyiekkel együttműködve lehet a leginkább erősíteni a hozzáállást. Elindult egy folyamat, amelynek messze még a vége.
A vásárhelyi kézis lányok őrzik veretlenségüket

A vásárhelyi kézis lányok őrzik veretlenségüket

A végjátékban Török Bianka és Gaál Adrienn megvillanásainak köszönhetően sikerült döntetlenre menteni az eredményt. A pontvesztés mellet két játékosuk sérülése is fájó veszteség.
Vásárhely közelében is gyújtogatott

Vásárhely közelében is gyújtogatott

Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...