KözéletNemcsak formaság

2012. március 17., szombat
 

Ritkán adódik, hogy 15 év után két testvértelepülés kapcsolatát ugyanaz a két polgármester erősíti meg, mint akik annak idején kézjegyükkel ellátták az első szerződést. Mártélyon ez történt március 17-én délután, a németországi Althenari Települések Szövetsége főpolgármesterének és a község vezetőjének találkozóján.   

 

Fotók: VH

 

 

„A két testvértelepülés közötti kapcsolatot ahhoz hasonlítanám, mint amikor egy kavicsot dobunk a vízbe és körülötte keletkező vízgyűrű egyre szélesebb lesz. Így szélesedett a mi kapcsolatunk is” mondta köszöntőjében Balogh Jánosné Mártély polgármestere, azon az ünnepélyes találkozón, amelyen aláírásával erősítette meg 15 éves testvértelepülési kapcsolatát Mártély valamint a Köln és Bonn közötti, Althenari Települések Szövetsége.

 

„Évente váltakozóan rendszeresek az iskolások utazásai, ami különösen a mártélyi gyerekeknek volt óriási élmény, hiszen mindez jóval az Európai Uniós csatlakozás előtti időktől kezdődött. Nagyszerű lehetőség mind a mai napig a német nyelvtanulásban. Ki is tesznek magukért," mondta Baloghné a Vásárhelyi Híreknek.

 

Achim Haag főpolgármester is kitett magáért, ugyanis közel kétoldalas beszédét, mindenki meglepetésére magyarul mondta el. Már éppen felállni készült a tolmács, amikor a főpolgármester belekezdett, „Tisztélt polgermeszterasszony, kedvesz Judit”

Érezhetően ez a bensőséges hangulat jellemezte a három napos találkozót is. Ennek során többek között szakembertalálkozón az óvodai és iskolai módszereket, tapasztalatokat beszélték meg, majd szombaton délután sor került a szerződés megerősítésére. Este pedig bálba volt hivatalos a német delegáció. 

 

 

„Éppen 15 éve, a Települési Önkormányzatok Szövetsége szervezett Németországban egy találkozót, abból a célból hogy német településekkel felvehessük a kapcsolatot. 30 polgármester, köztük jómagam utazott ki és ott találkoztunk a kinti polgármesterek egy csoportjával. Így jött létre Mártély és a 13 települést magába foglaló térségi tömörüléssel, az Althenari Települések Szövetségével egy máig tartó, jóval a protokoláris jellegnél túlmutató kapcsolat”. Hogy ez mit jelent a valóságban, a polgármesterasszony elmondta, az egykori cseregyerekek közül többen ma már felnőttként is tartják a kapcsolatot, önszerveződően rendszeresen találkoznak, sőt nem egy esetben mártélyiaknak munkalehetőséget is találtak. Arra a kérdésre, kapnak-e más jellegű segítséget, a polgármesterasszony az mondta, nyilvánvaló a két település közötti gazdasági különbség, ezért Mártélyt a németek rendszeres adományokkal, sőt az utóbbi időben pénzzel is segítik.     

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.