SportNem változhat a csapat teljesítménye

2016. március 31., csütörtök
 
Nem változhat a csapat teljesítménye

Nehéz, de nem teljesíthetetlen feladat előtt áll a HLKC felnőtt csapata az NBII szombati fordulójában.

 

 

 

Fotó: Blaskovics Tibor

 

 


A club vezetése szerint, a  Békéscsaba II. csapata elleni mérkőzés tétje nem kicsi, hiszen ezúttal nem engedhetik meg maguknak a pontvesztést. Hibátlan tavaszi teljesítményüknek köszönhetően a tabella éléről várják a csabaiak elleni mérkőzést, ez azonban nem adhat okot az elbizakodottságra, hiszen az NBI junior bajnokságban edződő csabai fiatalok nehéz diónak ígérkeznek.

A két csapat őszi meccsén magabiztos előnyüket az utolsó 10 percben elfecsérelték, így értékes pontot hullajtottak. Sajnos akkor hagyták kizökkenteni magukat a saját játékukból, és belementek egy rohanós, sok hibával tarkított végjátékba, amiből a jobb fizikális állapotban levő hazaiak jöttek ki jobban. Most a HLKC vezetése azt reméli, hogy ez most nem történik meg, és itthon tudják tartani a bajnoki pontokat.

 

Kothencz Vivien csapatkapitány: “Kemény mérkőzést várok a Békéscsaba ellen, gyors játékra és a kemény védekezésre kell számítanunk. Jó hangulatú pörgős edzésekkel készülünk a mérkőzésre. Szeretnénk itthon tartani a 2 pontot, ehhez számítunk a szurkolókra, most nagyon kell a biztatásuk…”

 

Az Eubility Group Békéscsabai ENKSE II elleni mérkőzés, az  NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság 16. fordulója április 2-án 17 órakor kezdődik a Balogh Imsi Sportcsarnokban

 

A felnőtt mérkőzés előtt a junior csapatok 15 órakor kezdődő mérkőzése is igazi csemegének ígérkezik, hiszen a bajnoki tabella első két helyezettje találkozik.

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Hiába való füstölgés

Hiába való füstölgés

Félévig Vásárhelyt is elárasztja a jó pár kéményből dőlő bűzös fekete füst. A háztartási hulladékok otthoni elégetése során mérgező anyagok szabadulhatnak fel. 

Hód-Futófesztivál 2016

Hód-Futófesztivál 2016

Eddig összesen 550-en neveztek egyéni és csapat versenyben. A legnépszerűbb egyértelműen a félmaraton. Március 31-ig lehet kedvezményesen regisztrálni.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat

A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.