Kék hírekNem tudják ki lépett a tram-train elé március 4-én

2026. március 5., csütörtök
 
Nem tudják ki lépett a tram-train elé március 4-én

A hódmezővásárhelyi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy ismeretlen holttest azonosításban.

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, aki március 4-én 16 órakor a Szeged irányából Hódmezővásárhely irányába közlekedő vasútvillamos elé lépett, melynek következtében a helyszínen életét vesztette.  

 

A helyszínen lefolytatott szemle és az eljárás során beszerzett adatok alapján idegenkezűség gyanúja nem merült fel. A férfi önkezével vetett véget életének. Az eljárás során, valamint az ezt követően végrehajtott adatgyűjtések ellenére az elhunyt személyazonosságát a hatóság eddig nem tudta megállapítani, mivel személyes okmányokat nem tartott magánál.

 

A férfi 25 - 35 év közötti, megközelítőleg 175 cm magas, vékony testalkatú, világos bőrszínű, fekete hajú (rövid, kissé göndör, homlok részen kissé kopasz), borostás arcú, barna szemű.

 

Az elhunyt 44-es méretű Utility Diadora szövet sportcipőt, fekete zoknit, fekete szabadidő nadrágot (mindkét szárán fehér alapon 3 darab fekete csík látható), fekete pulóvert és piros színű DRK pólót viselt.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az ismeretlen férfival kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

 
 
Forrás: Csongrád-Csanád Vármegyei RFK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Alakul a fesztivál menetrend

Alakul a fesztivál menetrend

A 2026-ban négy naposra bővült szegedi rendezvény célja, hogy egyedülálló hangulatú időutazásra hívja a látogatókat.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 22. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ingyenes koncert március 8-án

Ingyenes koncert március 8-án

Március 8-án Hódmezővásárhelyen a Csík Zenekar és az Ismerős Arcok lépnek fel a Hódtói Sportcsarnokban.
Jó tanuló, jó sportoló díjátadás

Jó tanuló, jó sportoló díjátadás

Ötvennégy egyéni- és két csapat-díjat is átadtak február 27-án a városháza dísztermében, és díjazták az év testnevelőjét és edzőjét is, valamint a legjobb női és férficsapatot.
 

És ezt már olvasta?

Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.