Kultúra, oktatásNem szerelem, hanem valami más

2012. november 15., csütörtök
 
Nem szerelem, hanem valami más

Budapesten, november 6-án volt Pierre Sauvil: Napfény kettőnknek című darabjának a bemutatója, Réthly Attila rendezésében a Rózsavölgyi Szalonban, amely szinte  hatalmas lakássá változott, a színészek pedig bejátszotak minden zegzugot, kacagtató pillanatok sokaságát nyújtva.

 

Képek a budapesti előadásból

 

Sipos Vera és Szervét Tibor kétszemélyes játékát nem sokkal a premier után, a hódmezővásárhelyi közönség is láthatja. Bár a darab a közvetlenebb, a bensőségesebb, az intimebb környezetben él igazán, valószínű a színpadon is élvezetes lesz a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ közönségének.

 

A történet Bertholin doktor, egy jó hírű klinika tulajdonosának nyugalmas és boldog agglegény életét váratlan látogató zavarja meg. Myrtill Desrumaux, a végletekig elkeseredett fiatal nő, elhatározza, hogy egy tévesen súlyos diagnózis miatt megzsarolja a gazdag és jómódú férfit. A mindenre elszánt lány az ablakon át mászik be Bertholin doktor rezidenciájára, bízva abban, hogy elégtételt vehet és örökre megváltoztathatja a férfi életét. Bertholin doktort feldúlja a lány követelése, miszerint addig az orvos házában kíván lakni, míg nem talál munkát és talpra nem áll anyagilag. Első indulatát legyőzve az orvos nem hajítja ki a szemtelen nőt a lakásából. Hosszú és életre szóló kapcsolatuk így kezdődik, de ezúttal szó sincs szerelemről.

 

"Nagyszerű kis tanulságok vannak ebben a színdarabban. Ilyen például, hogy mire az ember igazából elfogad egy helyzetet, az a helyzet többnyire már nincs is ott. Van a mi történekben egy-egy ilyen
fordulat, és ezeket nagyon szeretem. Hogy mennyire észnél kell lenni ahhoz, hogy valójában megéljük azt, ami történik. Hogy azt éljük meg.

Kétszereplősben játszani egészen más élmény. Nagyon közeli, nagyon egymásra utalt. És ha jól sikerül, akkor ez csudálatosan örömteli és fontos lesz. Mint például most, Sípos Verával ez ilyen lett." mondta a darabról Szervét Tibor.

 
 
Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Kitüntetések 2026 - Vásárhelyen

Március 15-én díszközgyűlésen adták át Hódmezővásárhely kitüntetéseit, elismeréseit.
Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

Kiállítás a Nagy Sándor utcai Kerámia Központban

A Wartha Vince-diplomadíjat elnyerő keramikusművészek alkotásaiból nyílik kiállítás a Nemzetközi Kerámia Központban.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.