Kék hírekNem nyomoznak tovább a vásárhelyi P. Henriett ügyében

2012. október 4., csütörtök
 
Nem nyomoznak tovább a vásárhelyi P. Henriett ügyében

A Csongrád Megyei Főügyészség bizonyítottság hiányában megszüntette a hódmezővásárhelyi P. Henriett ügyében tavaly elrendelt nyomozást.

 

 

Képünk 2011. májusában a helyszínen készült (Fotó: VH)

 

 

 

Mint arról többször is beszámoltunk 2011. május 16-án egy 62 éves helybeli férfi eltűnését jelentette be külföldön élő hozzátartozója a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Elmondása szerint édesapjáról már több hete nem tud semmit, magáról életjelet nem adott. A sértett az Old Man's Pub egykori szerb állampolgárságú résztulajdonosa, majd biztonsági vezetője, Ramadani István.

 

A rendőrség közlése szerint a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai a bejelentést követően megkezdték az ügy kivizsgálását, melynek során olyan információk birtokába jutottak, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozatává válhatott, ezért az eljárásba bekapcsolódott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is. A Kölcsey utca 65/a családi házban elvégzett helyszíni szemle után a 62 éves férfi sérelmére a rendőrség emberölés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendelt el.

 

Szerkesztőségünk megszerezte a megszüntető határozatot, amelynek indoklásában többek között, azt írja: "....Mindezen bizonyítékokat mérlegelve megállapítható, hogy az ügyben olyan ritkán tapasztalható helyzet állt elő, amely a nyomozó hatóság által vádemelési javaslattal megküldött érdemi határozathozatalt nagymértékben megnehezíti. A nyomozás végén ugyanis kétséget kizáróan nem állapítható meg sem a tényállás túlnyomó és érdemi része, így sem az elkövetési mód,idő, sem a halál ténye, és nem cáfolható kétséget kizáróan, de nem is igazolható a gyanúsított által előadott, és a jogos védelemre, mint büntethetőséget kizáró okra történő hivatkozás. Nem került feltalálásra sem a holttest, sem az elkövetés eszköze, sem az elkövetéskor használt egyéb ruházat, amely olyan nyomokat hordozna, melyekből következtetéseket lehetne az elkövetésre nézve levonni…”

 

A Csongrád Megyei Főügyészség 2012. szeptember 10. napján kelt határozatával a nyomozást - mivel a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható eredmény - megszüntette.

Az ügyészségi határozat indokolása végén rögzíti, hogy (...) Mindezekből és a korábban már említett, de most nem részletezett bizonyítékokból tényállás nem állapítható meg sem az elkövetési magatartás, sem az elkövetés ideje, sem az elkövetés módja és egyéb körülményei, sem az azt követő események, sem pedig az esetleges büntethetőséget kizáró ok tekintetében, túl azon, hogy a holttest sem került elő. Így a Csongrád Megyei Főügyészség a vádemelési javaslattal megküldött ügyben a fent álló un. negatív tényállásra figyelemmel az eljárást bizonyítottság hiánya okán megszüntette."

 

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Fia született az élettársa megölésével gyanúsított Henriettnek

 

(A Határozat részlete)

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Befürödhetünk a szökőkutakkal

Befürödhetünk a szökőkutakkal

A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
Vajon lesz megoldás?

Vajon lesz megoldás?

Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.