Kultúra, oktatásNem mindenhol lesz nyelvvizsga amnesztia

2012. április 6., péntek
 
Nem mindenhol lesz nyelvvizsga amnesztia

Miután megismerték a Magyar Rektori Konferencia (MRK) álláspontját, amely belső nyelvvizsgák létrehozását javasolná az európai referenciakeret ajánlása mentén, az intézmények szenátusai megkezdték az egyeztetést a saját vizsgák, illetve a felkészítő kurzusok szervezését illetően.

 

 

 

 

Az egyetemek és főiskolák egytől-egyig hangsúlyozzák: a belső vizsgarendszerek kapcsán mindenképp átfogó, országos egyeztetés szükséges.

 

Az MRK múlt heti bejelentését követően az intézmények nagy része szintén közzé tette saját álláspontját: akad ahol továbbra is az állami nyelvvizsga jelenti majd a diploma feltételét, egyes egyetemek és főiskolák pedig bizonyos szakokhoz kötnék a belső nyelvvizsgarendszer kialakítását.

Valódi amnesztiáról, azaz a nyelvtudás alóli tényleges felmentésről azonban egyikük sem beszél.

 

A Szegedi Tudományegyetem is Szenátusa döntésére vár, amely ezekben a hetekben, hónapokban dolgozza ki a saját álláspontját. „Várhatóan lesz olyan szak, ahol a jelenlegi követelményt megtartják, mivel eddig sem okozott gondot a nyelvvizsga megszerzése: például az orvos képzésben. Ám lesz olyan szak is, ahol az akkreditált nyelvvizsgáztató helyként is működő egyetemi Idegennyelvi Kommunikációs Intézet által szervezett nyelvvizsga letételét fogják előírni” - fejti ki dr. Homoki−Nagy Mária, oktatási rektorhelyettes, majd hozzáteszi: országosan tart az egyeztetés, hogy az egyes szakok és egyes felsőoktatási intézmények követelményei között ne legyen nagy az eltérés.

 

Mint ismeretes a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának épületében ECL akkreditált angol és német nyelvvizsga központ működik.

 

Olvassa el ezt is!

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.