GazdaságNem fontos az egészség, a betegeket támogatja a kormány

2011. december 30., péntek
 
Nem fontos az egészség, a betegeket támogatja a kormány

Az ideinél jóval kevesebb összeget lehet majd egészségmegőrzésre fordítani, ráadásul még adót is kell utána fizetni.

 

 

 

 

 

Egy napjuk van már csak az egészségpénztári tagoknak, hogy a megtakarításaikat jövő évi sportbérlet vásárlására fordítsák, vagy gyógyfürdő-szolgáltatásokra, illetve wellnes-üdülésre fizessenek be belőle. Január 1-től ugyanis már nem lehet az egészségpénztári megtakarításokat ezekre a célokra fordítani. A december 31-ig megvásárolt bérleteket, gyógy-szolgáltatásokat még kifizetik a pénztárak.

 

Az Országgyűlés a 2012. évi adótörvény-csomagban módosította az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárakról szóló jogszabályt is. A salátatörvényben elrejtett rendelkezésekkel eltörölte azt a lehetőséget, hogy sportolásra, gyógyfürdő-szolgáltatásra, illetve egészségügyi és gyógyüdülésre is lehessen fordítani az egészségpénztári megtakarításokat.

Eszerint január 1-től már nem lehet az egészségpénztári megtakarításokból kifizetni a fürdőszolgáltatást. Ennek keretében a gyógyfürdő, mozgásszervi betegeket ellátó nappali kórház, gyógyfürdőkórház, szanatórium, éghajlati gyógyintézet, klímagyógyintézet, gyógyvíz-ivócsarnok és gyógy-barlang (barlangterápiás intézet) egészségügyi szolgáltatásait, gyógyellátásait, valamint a közfürdők fürdőgyógyászati részlege által nyújtott gyógykezeléseket lehetett támogatni.

Megszűnik az a lehetőség is, hogy a gyógyüdülésre, illetve az egészségügyi üdülésre fordított kiadásokat el lehessen számolni az egészségpénztári megtakarítás terhére.

Nem lehet a jövő évtől az egészségpénztárból kifizetni a sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kiadásokat, így a pálya-, uszoda-, teremhasználatra, illetve foglalkozáson való részvételre jogosító bérletjegyeket. A fogyatékos személyek is elesnek ettől a lehetőségtől. Számukra további kiváltság volt, hogy a sportoláshoz szükséges ruházatot, lábbelit, utazást, szállásköltséget - ideértve kísérők utazásának és szállásának költségét - is elszámolhatták az egészségpénztári megtakarításaikból.

Az idei évben ráadásul az említett szolgáltatásokat bizonyos összeghatárig adómentesen lehetett az egészségpénztárból kifizetni. A sporttevékenységhez közvetlenül kapcsolódó kiadások a havi 78 ezer forintos minimálbér összegéig voltak adómentesek. Gyógyüdülés, egészségügyi üdülés esetén egy jogosultnál 160 ezer forint, több jogosultnál pedig 240 ezer forint volt az éves adómentes határ.

Fontos tudni, hogy a december 31-ig megvásárolt sportbérletek, vagy gyógy-, illetve wellness üdülés számláinak ellenértékét még 2012. június 30-ig kifizethetik az egészségpénztárak.

Szűkül azoknak az életmódjavító szolgáltatásoknak a köre is, amelyeket adófizetési kötelezettség mellett ugyan, de az egészségpénztárból lehet finanszírozni. Így nem lehet rekreációs üdülésre sem fordítani a megtakarításokat, sőt életmódváltozást elősegítő szolgáltatásra (méregtelenítő kúra, léböjtkúra, mozgásszervi panaszok megelőzését szolgáló kúra, fogyókúra) sem.


A SZÉP Kártya az oka mindennek


A korlátozó rendelkezések nem szerepeltek az eredetileg a kormány által beterjesztett törvényjavaslatban, azok Koszorús László fideszes képviselő módosító indítványának elfogadásával kerültek bele a végleges szövegbe. A képviselő javaslatát azzal indokolta, hogy a rekreációs jellegű szolgáltatásokat 2012. január 1-jétől csak a Széchenyi Pihenő (SZÉP) Kártyával lehet igénybe venni, ezért indokolt eltörölni az egészségkártya hasonló célú szolgáltatásokra történő felhasználását.

Az elfogadott törvény szerint jövőre béren kívüli juttatásnak számít legfeljebb évi 75 ezer forintig a szabadidő kártya számlára utalt, a szabadidő-eltöltést, a rekreációt, az egészségmegőrzést szolgáló, munkáltatótól kapott támogatás. A szolgáltatások körét kormányrendelet határozza majd meg. Ennek alapján az ideinél jóval kevesebb összeget lehet majd egészségmegőrzésre fordítani, ráadásul még adót is kell utána fizetni.


Az egészségpénztárból továbbra is adómentesen kifizethető termékek, szolgáltatások:

- egészségügyi szolgáltatás, mely a társadalombiztosítási ellátás keretében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások kiegészítése, vagy helyettesítése az egészségügyi szolgáltatónál megkötött szerződés alapján

- otthoni gondozás, amelyet a pénztártag vagy közeli hozzátartozója részére a helyi önkormányzat által kiadott működési engedéllyel rendelkező szolgáltató nyújthat

- gyógytorna, gyógymasszázs és fizioterápiás kezelés igénybevételének támogatása

- látássérült személyek életvitelét elősegítő szolgáltatás, mely a Braille írással készült könyvek, magazinok árának, a vakvezető kutyával összefüggő költségek támogatása, valamint vak pénztártag, vagy pénztártag vak közeli hozzátartozója részére hangoskönyv és elektronikus könyv vásárlásának támogatása lehet

- életvitelt elősegítő szolgáltatás, amely mozgáskorlátozott vagy fogyatékos személyek életvitelét megkönnyítő speciális eszközök árának, lakókörnyezetük szükségleteikhez igazodó átalakítása költségeinek támogatása (így különösen korlátok, kapaszkodók felszerelése, ajtók, kijárók, folyosók szélesítése, emelőeszközök beszerelése) lehet

- a szenvedélybetegségről való leszoktatásra irányuló kezelések támogatása, mely igénybe vehető egészségügyi szolgáltatónál

- a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz árának támogatása

- pénzbeli kiegészítő egészségbiztosítási szolgáltatások, amely a pénztártag kieső jövedelemének teljes vagy részbeni pótlásaként keresőképtelenség esetén, valamint a megváltozott munkaképesség miatt keresettel nem rendelkező személyek részére nyújthatók

- hátramaradottak segélyezése a pénztártag halála esetén

 

Adófizetési kötelezettség mellett továbbra is igénybe vehető szolgáltatások:

- természetgyógyászati szolgáltatás

- sporteszköz vásárlása, beleértve a védőfelszereléseket, mint például kar-, könyök-, térd- és fejvédő


 

Az egészségpénztárak is buknak


 

A jogszabályváltozás jelentősen visszavetheti az egészségpénztári megtakarításokat. A szűkre szabott felhasználási lehetőségek miatt ugyanis kevésbé lesz vonzó ebben a formában tartani a pénzt, még akkor sem, ha az egyéni egészségpénztári megtakarítások után akár évi 100 ezer forint adókedvezményt is igénybe lehet venni. A cafetéria-csomag összeállításakor is veszíthet a népszerűségéből ez a forma annál is inkább, mivel jövőre már nemcsak 19,04 százalékos adót, hanem 10 százalékos egészségügyi hozzájárulást is kell utána a munkáltatóknak fizetniük.

 
 
Forrás: Pénzcentrum
 

Olvassa el ezt is!

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról

A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.