Kultúra, oktatásNem érdemes kockáztatni

2015. szeptember 26., szombat
 
Nem érdemes kockáztatni

Mint tudjuk, Schmitt Pál volt köztársasági elnök már megjárta, igaz ő "csak" plagizált. A NEFMI állásfoglalása szerint viszont rosszabbul járhat, aki megíratja a szakdolgozatát.

 

 

 

 

 

 

Ez az az időszak, amikor több sajtótermékben megjelenek olyan hirdetések, amelyekben ismeretlen személyek szakdolgozatok írására ajánlkoznak, vagy álláshirdetésben toboroznak szakdolgozatírókat egyetemi hallgató „ügyfeleik” részére.

 

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívja a főiskolai és egyetemi hallgatók figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, aki sajátjaként nyújt be más által készített diplomamunkát.

 

A Vásárhelyi Híreknek küldött állásfoglalásban az államtitkárság figyelmezteti a hallgatókat, hogy a hatályos felsőoktatási törvény egyértelműen kimondja: a záróvizsga részét képező szakdolgozat az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek ellenőrzésének egyik formája, melyhez jogszabály – szakonként eltérő mértékben – kreditértéket is rendel.

 

Mind a záróvizsga teljesítése, mind az előírt kreditek megszerzése szorosan a hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódik, így a szakdolgozat szükségképpen és kizárólag a hallgató egyéni és saját szellemi terméke lehet. Az a hallgató, aki sajátjaként nyújt be olyan diplomamunkát, amelyet más készített, magánokirat-hamisítást követ el, és akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. Aki a dolgozatot megrendelésre elkészítette – és ilyen módon szándékosan segítséget nyújtott a bűncselekmény elkövetéséhez – bűnsegédként vonható felelősségre.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

120 hamis diplomás a pályázók között

120 hamis diplomás a pályázók között

Többen hamis diplomával és „mesterségesen megteremtett körülményekkel” próbáltak forrásokhoz jutni a Miniszterelnökség idén kiírt fiatal gazda pályázatán.
Négy helyre tört be Vásárhelyen

Négy helyre tört be Vásárhelyen

A 34 éves Sz. Ernő idén augusztus 7-e és szeptember 13-a között a Belvárostól a Kertvárosig összesen négy ingatlanba tört be. Az orgazdát is lekapcsolták.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.