SportNehezen született első győzelem

2016. szeptember 28., szerda
 
Nehezen született első győzelem

Ideges, kapkodó játékkal kezdtek, így a vendégek nem túl „acélos” játékkal is 2 gólos előnyt szereztek a meccs elején- írja a hlkc.hu.

 

 

 

Fotó: Blaskovics Tibor

 

 


Már a 7. percben ki kellett kérnie első idejét Gaál Adriennek, ami eredményesnek bizonyult. Sikerült magukhoz ragadni a meccs irányítását, és gyorsan átvették a vezetést. Tószegi és Török vezérletével egyértelmű fölényben játszottak.

 

Sorozatban visszatérő technikai hibáik, labdaeladásaik és a kihagyott helyzetek miatt viszont meg kellett elégedniük az 5 gólos fórral (15-10).
A második félidőben sokáig megmaradt a biztos vezetésük, de szinte fájó volt néhány játékosuk bizonytalansága. A vezetőedző próbálta forgatni a csapatot, kereste az ideális felállást- olvasható a hlkc beszámolójában.

 

Tetemes előnyükből egy gólt sikerült megőrizni a végig jól küzdő Nyíradony ellen, így ha nehezen is, de megszerezték első győzelmüket a másodosztályban.

Hódmezővásárhelyi LKC – Nyíradony VVTK 30-29 (15-10)

Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Versenybírók: Bodóczy András, Medovarszki Pál
HLKC: Kothencz – Kónya 1, Nagy 4, Sebők 2, Tószegi 10, Török 5, Fazekas 2, Cs: Répás (k), Szűcs 3, Ilyés 3, Becsei, Szabó, Klemm, Kandó, Blaskovics
A Nyíradony gólszerzői: Kránitz 9, Kun 5, Mondl 4, Tóth 3, Sigér 3, Vancsa 3, Barta 1, Bordás 1

 

Gaál Adrienn vezetőedző: “Saját magunknak nehezítettük meg a meccset, a győzelmi kényszer bénítóan hatott a lányokra. Idegesen, rosszul kezdtünk, és ez sajnos végigkísérte az egész mérkőzést. A végjátékban helyén volt a szívünk, és megszereztük a nagyon fontos első győzelmünket.”

Junior mérkőzés:
Hódmezővásárhelyi LKC – Nyíradony VVTK 40-6 (21-3)

 
 
Forrás: HLKC
 

Olvassa el ezt is!

Szakmák diákszemmel

Szakmák diákszemmel

November közepéig tartó üzemlátogatási programsorozatot indítottak általános és középiskolás diákoknak. Idén is lesznek pályaválasztási napok Szegeden.
Érmes szezonkezdés

Érmes szezonkezdés

Sikeres és szakmailag jól megalapozott felkészülésen vannak túl, ezt bizonyították az első országos Újonc és Bambi női és férfi tőrvívó versenyen.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.