Kék hírekNegyvenhárman két határon át

2012. július 19., csütörtök
 
Negyvenhárman két határon át

Nem sikerült Németországba eljutniuk azoknak az illegális migránsoknak, akiket egy kamionsofőr próbált meg elszállítani Nyugat-Európába.

 

 

 

 

 

 

A járműszerelvény vezetője július 17-én este jelentkezett belépésre a Varsand – Gyula közúti határátkelőhelyen. A román és a magyar rendőrök ellenőrizték a sofőrt, majd a tehergépkocsi rakterét is átvizsgálták. A Romániából Németországba tartó és autóalkatrészeket szállító jármű pótkocsijában 30 embert találtak. Két tunéziai, két nigériai, három egyiptomi, öt afgán, kilenc algériai és kilenc marokkói férfi rejtőzött az alkatrészek között, akik így szerettek volna eljutni Nyugat-Európába. Az ellenőrzést követően azonban nem folytathatták útjukat, a tehergépkocsit nem léptették be Magyarország területére. A 32 éves román állampolgárságú sofőr ellen embercsempészet, a raktérben rejtőzködő harminc férfi ellen pedig tiltott határátlépés miatt folytat eljárást a román hatóság.

 

Két nappal később szintén nagy számú migránsra figyeltek fel, ezúttal a szerb határon. Július 19-re virradóra tizenkét határsértő bánhatta a Kiszombori, a  Szegedi Határrendészeti Kirendeltség, valamint a Készenléti Rendőrség rendőreinek összefogását, ugyanis az együttműködésüknek köszönhetően elfogták és idegenrendészeti eljárás alá vonták a tizenegy afgán és egy algériai állampolgárságú férfit.

A Kiszombori HRK egyenruhása a szegedi kollégáknak, hogy egy nagyobb létszámú csoport mozgását észlelte a Rábéi erdő közelében. A rendőrök célirányos kutatásba kezdtek, majd nem sokkal később rábukkantak a kis csapatra a Kübekházára vezető műút és a Tiszasziget közötti földút találkozásánál. Pár órával később Szőregen az egyik élelmiszerbolt előtt került elő tizenharmadik társuk, aki egy éppen szolgálatba tartó rendőrnek lett gyanús: igazoltatta az afgán férfit és – hasonlóan a többiekhez – ő sem tudta igazolni sem személyazonosságát, sem az ország területén való jogszerű tartózkodását, így idegenrendészeti eljárás indult ellene is. A későbbi vizsgálatok során fény derült arra, hogy a tucatnyi társaságból ketten már nem először próbálkoztak illegális határátlépéssel, így velük szemben büntetőeljárás is indult beutazási és tartózkodási tilalom megsértése miatt.

 

 
 
Forrás: BMRFK - CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.