GazdaságNégyszázan a vásárhelyi közmunkaprogramban

2012. március 7., szerda
 
Négyszázan a vásárhelyi közmunkaprogramban

Palántanevelés, erdőtelepítés, mezőgazdasági utak, kerékpár utak karbantartása, illegális szemétlerakók felszámolása, belvízvédelem szerepel a város közfoglalkoztatásában.

 

 

 

 

 

Dr. Holubán Csilla személyzeti és adminisztrációs csoportvezető a Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, a Start-program keretében 262 fő egész évi foglalkoztatására 291 millió forint áll rendelkezésre, de további 144 fő munkabérére is nyertek 37 millió forintot. Valamint eszközbeszerzésre is van pénz. A kormánydöntés értelmében 6, illetve 8 órás foglalkoztatásra van lehetőség és mint Holubán Csilla elmondta, nagy a munkavállalók érdeklődése, máris a keretet meghaladó számban jelentkeztek.

A közfoglalkoztatottak bruttó 71 800 (nettó 47 ezer) forintot keresnek majd havonta, a garantált közfoglalkoztatási bér (a szakképzettséggel rendelkezőknek) bruttó 92 000 forint.

 

 

Papp Károly, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára egy budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a közfoglalkoztatási rendszer három pillérre épül, és a jelenlegi adatok alapján összesen több mint 206 ezer ember vehet részt a programokban.

Az országos közmunkaprogramokban, amelyekben kizárólag 8 órás és 11 hónapos munkalehetőség lesz, 45 ezren vehetnek részt, a 6 órás foglalkoztatást ajánló önkormányzati közmunkaprogramokban több mint 79 ezren, míg a tavaly indult és idén is folytatódó kistérségi mintaprogramokban több mint 67 ezren.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév

Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
Kezdődik a tiszavirágzás

Kezdődik a tiszavirágzás

A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
Diákolimpia döntő Vásárhelyen

Diákolimpia döntő Vásárhelyen

A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
Szóváltás késeléssel

Szóváltás késeléssel

Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.