KözéletNégylábú kapocs

2011. február 20., vasárnap
 

A nagy sajtónyilvánosságnak hála összejött a vásárhelyi Kozmutza Flóra fogyatékos gyerekek terápiájában segítő három kutya vizsgáztatásnak költsége.

 

 

Az egyik kereskedelmi csatorna is felfigyelt a vásárhelyi  Erdélyi Noémire és három terápiás labradorjára. Fancy, Tádé és Tódé a Kozmutza Flóra intézményben terápiás foglalkozásokon segíti az értelmileg közepesen sérült fiatalok nevelését. Az intézményben jelenleg 156 diáknak viselik gondját. Két éve folyik a terápia, amely során például autista gyerekeknél nagyon jó eredményeket értek el.  Több további jó példa is felsorolható az elmúlt két év eredményeiből: Down-kóros gyermekek viselkedése változott meg, elmaradtak a dühkitöréseik. Egy kislány pedig, aki nyitott hátgerinccel született, és hallássérült, a kutyák jóvoltából tanult meg kommunikálni. Szerencsére csak rövid időre, de veszélybe került a kutyaterápia. Mindössze 50 ezer forint miatt, ami a három kutya újabb vizsgáztatásához szükséges. Mint arról Erdélyi Noémi a Vásárhelyi Híreket tájékoztatta, hála a sajtónyilvánosságnak, az adakozók jóvoltából összejött a szükséges összeg és ha a debreceni vizsgáztatás február 28-án lezajlik, a kozmutzás gyerekek ismét naponta találkozhatnak kedvenceikkel. Erdélyi Noémi munkatársunk kérdésére elmondta, az ötvenezer forint nagyon sokat segített, hiszen rokkantnyugdíjból kell élnie, a napi terápiás foglalkozásokat a Napos Oldal A Sérült Emberekért Alapítvány szerény díjazásával végzi és bizony a három labradornak jó étvágya van, ami több tízezer forintot tesz ki havonta és amit a nagyon szoros anyagi körülményei mellett kell kigazdálkodnia. Vagyis minden további segítségnek lenne helye!  Mint mondta, a sérült gyerekek szeméből áradó szeretet és lelkesedés csodákra képes. Elmondta, a tornagyakorlatokat is szívesebben megcsinálják, csak hogy játszhassanak a három szelíd állattal, de például a számolást is könnyebben megtanulják, ha a kutya szájában viszi oda hozzájuk a számkártyákat. Számára  nagyszerű érzés nap mint nap tapasztalni hogy kutyáival segíteni tud a fogyatékkal élő gyerekeknek.

 

Olvassa el ezt is!

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

Vitézy Dávid: hosszú és nyilván nehéz folyamat lesz.

A kormány elrendelte a dohánykoncessziók teljes körű felülvizsgálatát, benne az 1100 milliárd forintos forgalmat folytató hódmezővásárhelyi gyökerű céget. 

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.