Kultúra, oktatásNégyféle bérlettel indul az évad

2012. szeptember 26., szerda
 
Négyféle bérlettel indul az évad

„Hódmezővásárhelyen az elmúlt tíz-tizenöt évben nem szerveztek rendszeresen színházi előadásokat, ezért jelentős feladat lesz a közönség visszacsábítása és az új nézők megnyerése,” mondta ma délelőtt Almási István polgármester, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ évadnyitója alkalmából tartott sajtótájékoztatón. Arról is beszélt, már nem kell elutazni, ismét helyben megtalálhatók az érdeklődésre számot tartó produkciók.


„Célunk az volt, hogy minél több műfaj kerüljön be a bérletes előadásokba” mondta Gajdán Bálint, a művelődési központ igazgatója. A meghatározása szerint, sokszínű programmal indul az évad, amelynek szerves részét képezik a négyféle bérlet előadásai.

 

Az ’Egyedül bérlet’ elnevezésű három előadásból álló bérlet egyszemélyes  produkciói közül az első előadás október 27-én lesz, az Örkény-centenáriumhoz kapcsolódik, Mácsai Pál Azt meséld el, Pista című estjével.

Az Azt meséld el, Pista! az utóbbi évtized legsikeresebb egyszemélyes színházi előadása Budapesten. Évek óta telt házakkal megy. Több mint háromszázszor  került színre a Komédium Színházban, sokszor vidéken is.

Másodikként koncertet ad a vak Érdi Tamás zongoraművész, akiről Kocsis Zoltán azt mondta, „Sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Úgy hiszem, hogy az ő játékában bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami nálunk természetszerűleg nem lehetséges."

Az Egyedül bérlet harmadik előadásán  a színházról, életéről, saját magáról mesél Jordán Tamás.

 
A komolyzenei bérletet megvásárlók, már október 6-án Chopin, Liszt, Wagner műveit élvezhetik, Hódmezővásárhely szülötte, Hegedűs Endre tolmácsolásában. A szintén három alkalomból álló bérlet második koncertje november 30-án lesz, a Budapesti Vonósok Kamarazenekarral, majd december 15-én ismét, - a múlt szombaton Vásárhelyen vendégszerepelt - Óbudai Danubia Zenekart hallhatja a közönség.

 

A bérletek közül a most meghirdetett Bessenyei-bérlet áll a legközelebb, a 2008-ig a PMK éveken át népszerű színház bérletéhez.

A Bessenyei bérlet első előadása október 12-én lesz, Udvaros Dorottya vendégszerepel, „Mégis szép…” című önálló estjével, amelyben  régi és új dalokat énekel többek között: Brechttől, Zsütitől, Bereményitől, Cohentől, Kurt Weilltől, Kamondy Ágnestől, Hrutka Róberttől, prózát mond többek között: Nádastól, Téreytől, Závadától, Bartistól, Lőrinczytől.

 A bérlet második előadásában Györgyi Anna és Szilágyi Tibor szereplésével, Anna Gavalda: Szeretem őt című regényéből készült  kétszemélyes darabját nézhetik meg. A mű története szinte egy mondatban összefoglalható: egy fiatal nő magára marad, mikor férje úgy dönt, elhagyja "egy másik" kedvéért, így az asszony apósával és a gyerekekkel vidékre utazik, ahol a két felnőtt évek óta, először ül le beszélgetni.

 A bérlet harmadik előadásában a szombathelyi Weöres Sándor Színház Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékával, míg a negyedik alkalommal a Miskolci Nemzeti Színház Eisemann Mihály és Szilágyi László zenés bohózatával, az Én és a kisöcsémmel vendégszerepel majd Hódmezővásárhelyen.

 

A kínálatból a legkisebbeknek szóló Gyermek bérlet sem maradhatott ki: október hetedikén Méhes Csaba pantomimművész és a Brass In The Five fúvós kvintett Irány Rió! című közös műsora látható. November 10-én Halász Judit-koncert lesz és harmadikként az Óbudai Danubia Zenekar Hegedül a kisegér interaktív hangszerbemutatójával várja a kisebbeket. Végül a budapesti Radnóti Miklós Színház hozza el Szabó Magda: Bárány Boldizsár című zenés mesejátékát.

 

A bérletek 4000 és 9500 forint közötti áron kaphatók.

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Három Bach koncert Vásárhelyen

Három Bach koncert Vásárhelyen

A Szentháromság-templomban, a Református Ótemplomban és az ótemplomi gyülekezeti teremben is rendeznek Bach-koncertet márciusban.
Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Kitüntetések Március 15-e alkalmából

Magyar Érdemrend lovagkeresztet, illetve Magyar Arany Érdemkeresztet vehettek át vásárhelyi közéleti személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.