SportNégyes döntőbe jutott a Pick Szeged

2014. április 28., hétfő
 

Bejutott a férfi kézilabda EHF Kupa május 17-18-i, berlini négyes döntőjébe a Pick Szeged, miután az idegenbeli kétgólos vereséget követően vasárnap, hazai pályán 28-22-re legyőzte a portugál Sporting CP csapatát.

 

 

Fotók: Berei Béla (VH)

 


A Vásárhelyi Hírek tudósítójának fotóin is láthatóan a vendégek csupán az első tíz percben tudtak lépést tartani a támadásban, majd később védekezésben is remeklő Tisza-partiakkal. A félidőben már 16-10 volt az állás, és ez a különbség sokáig alig változott, a Sportingnak esélye sem volt.

Az EHF Kupában első alkalommal rendeznek Final Fourt. Az elődöntő keddi, bécsi sorsolását a Szeged mellett a rendező német Füchse Berlin, a román Constana és a francia Montpellier várja.



Az egy héttel ezelőtti, lisszaboni mérkőzésen a Tisza-partiak 29-27-re kaptak ki, a hátrányuk tehát nem volt ledolgozhatatlan. Annyira nem, hogy a 9. percben már 5-2-re vezettek, bár ekkor néhány hiba elegendő volt, hogy a Sporting egyenlítsen, "segített" ebben Larholm is, aki büntetőt rontott. Ez sem zökkentette ki azonban a hazaiakat, sorozatban lőtt négy góllal válaszoltak, így negyedóra elteltével, 9-5-nél időt kértek a portugálok.

A folytatásban Mindegia vezérletével nem csökkent a különbség. Sőt, mivel a hatékony támadások miatt nem tudott villámgyors kontrákat vezetni a vendéggárda, a szünetre minden addiginál nagyobb lett a hátránya.

A második félidő elején felváltva estek a találatok, az utolsó negyedóra pedig 21-16-os szegedi vezetésről indult, de volt még erő a hazaiakban, és gyorsan dobtak újabb két gólt. A lisszaboniak semmi esélyük nem volt felzárkózni, mert a rivális nem könnyelműsködte el a támadásait, noha az előnye magabiztos volt.
A hajrá örömkézilabdát hozott, a közönségét is maximálisan kiszolgálta a Szeged, amely teljesen megérdemelten jutott be az EHF Kupa történetének első Final Fourjába.

EHF Kupa, negyeddöntő, visszavágó:


Pick Szeged – Sporting CP (portugál) 28-22 (16-10)

gól: Mindegia 7, Balogh 5, Vadkerti 4, Parrondo 3, Larholm 3/3, Kekezovic 2, Prce 1, Ancsin 1, Zubai 1, Vranjes 1, illetve Marzo 8, Portela 4, Moriera 4, Magalhaes 2, Solha 3/2, Antunes 1

Továbbjutott: a Szeged, 55-51-es összesítéssel.
 
 
MTI-VH
 

Olvassa el ezt is!

Munkácsy eszmeiségének öntörvényű folytatója

Munkácsy eszmeiségének öntörvényű folytatója

Egyedülálló és megismételhetetlen élmény lesz a Tornyai János Múzeumban az április 29-én, kedden 17 órától kezdődő beszélgetés az est meghívott vendégeivel.
Harmadik nap – Az önfeledt bámészkodás ideje

Harmadik nap – Az önfeledt bámészkodás ideje

A galériánk fotóin az idei Állattenyésztési és Mezőgazda Napok harmadik napja egy kicsit másképpen. Fotótudósítás!
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.