Kék hírekNégy viharos óra

2014. július 8., kedd
 
Négy viharos óra

A Csongrád megyébe a déli órákban megérkezett vihar leginkább Szegeden és Hódmezővásárhelyen okozott károkat.

 

 

 

 

Molnár Krisztina, a Katasztrófavédelem megyei sajtószóvivője tájékoztatása szerint összesen 36 jelzés érkezett a tűzoltóság műveletirányítására 12 és 16 óra között. Az esetek többségében kidőlt fákhoz, leszakadt faágakhoz riasztották a megyei egységeket. A tűzoltók több úttestre dőlt fát távolítottak el, amelyek forgalmi akadályt képeztek. A Brüsszeli körúton egy parkoló személyautót is összetörtek a leszakadó faágak.

 

A hódmezővásárhelyi rajt összesen kilenc esetben riasztották fakidőlésekhez, leszakadt faágakhoz. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék két ingatlanban öntötte el a pincét Hódmezővásárhelyen.

 

 

Olvassa el ezt is!

A vásárhelyi Juhász Tünde lett a kormánymegbízott

A vásárhelyi Juhász Tünde lett a kormánymegbízott

Neve a hódmezővásárhelyiek számára ismerősen csenghet, hiszen több éven át a vásárhelyi Önkormányzatnál dolgozott.
Korábban van kamionstop

Korábban van kamionstop

Jó hír lehet a Hódmezővásárhelyen, többek között a 47 –es út városi szakaszán, vagy a Jókai utcában élőknek, a most életbe lépett forgalomkorlátozás.
Ismét SZIN-es világ Szegeden

Ismét SZIN-es világ Szegeden

Magyarország legrégebbi és egyik legnépszerűbb könnyűzenei eseménye augusztus 26. és 29. között ismét megnyitja kapuit a szegedi Partfürdő területén.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.