SportNégy vásárhelyi aranyérem a vívó Vidékbajnokságon

2012. május 22., kedd
 
Négy vásárhelyi aranyérem a vívó Vidékbajnokságon

Május 19-20-án Veszprémben, a Dózsa György Általános Iskola tornacsarnokában rendezték meg a Vívó Utánpótlás Vidékbajnokságot.

 

 

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Csomorkány Sport Egyesület számára kitűnő eredménnyel zárult a két versenynap, mert négy bajnoki arannyal, két ezüstéremmel és további értékes pontszerző eredményekkel érkeztek haza.

 

Magyary Ágnes edző a Vásárhelyi Híreknek kiemelte, a veszprémi siker hatványozódik azáltal, hogy nem voltak nagyon sokan, viszont nagyon színvonalas, hasonlóan jól felkészült versenyző lépett a pástra. Mint mondta, az is fontos fegyvertény, hogy Horváth Noémi a tavalyi győzelme után, idén is megőrizte elsőségét.

 

Szombaton az 1997 után született, serdülő korosztály tőrvívó versenyét rendezték meg, amelyen Horváth Noémi az első Kádár Kitti a második helyet szerezte meg.

 

Másnap a gyermek korosztály küzdött meg a bajnoki címért. Itt Pósa Szonja szintén, veretlenül megnyerte a bajnokságot. A fiúk mezőnyében egyéniben Makó András a második Héjja Alex a 7. helyen végzett. A fiú mezőny erősségét mutatja az, hogy a gyermek ranglista 3. és 4. helyezett versenyzői vidékiek, így velük is meg kellett küzdeni.

 

Az egyéni versenyszámokat a csapatküzdelmek követték, a lányok és a fiúk csapatversenyében is vásárhelyi győzelem született.

 

A leány bajnokcsapat tagjai: Pósa Szonja, Dratsay Katalin, Varsányi Gyöngyi

 

A fiú bajnokcsapat tagjai: Makó András, Héjja Alex, Kotormán Viktor és Miskolczi Tamás

 

 

Eredmények:

 

Serdülő női tőrbajnokság

 

1. helyezés: Horváth Noémi

2. helyezés: Kádár Kitti

 

 

Gyermek fiú tőrbajnokság

 

  2. helyezés: Makó András

  7. helyezés: Héjja Alex

11. helyezés: Miskolczi Tamás

14. helyezés: Kotormán Viktor

 

 

Gyermek leány tőrbajnokság

 

  1. helyezés: Pósa Szonja

  9. helyezés: Dratsay Katalin

11. helyezés: Varsányi Gyöngyi

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Hetilap lesz a Délmagyarországból

Hetilap lesz a Délmagyarországból

Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
Díszközgyűlés kitüntetésekkel

Díszközgyűlés kitüntetésekkel

A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.