Kultúra, oktatásNagysikerű időutazás

2011. május 16., hétfő
 

A 21. századból vissza a korai középkorba. A hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola időutazása már negyedik éve elevenít fel egy-egy történelmi korszakot. Idén a középkort választották és időutazásra invitálták a vásárhelyi diákokat és családokat. Május 14-én szombaton a Téglagyári Tanösvényt elözönlötték hétvégén az érdeklődők, volt is bőven a látnivalókból.

 

 

Nézze meg video-beszámolónkat ITT!

 

 

Walterné Böngyik Terézia munkatársunknak elmondta, az ötleteket egy történelmi műből  merítették. Fő attrakcióként a hétpróbát emelte ki, hiszen a középkorban ez volt a lovagok egyik nemes sportja, amit most a gyerekeknek is teljesíteniük kellett, a szentesi Zsoldosok Hagyományőrző Egyesület irányításával.

Gólyalábon járás, kőgolyó- és buzogányhajítás, kardvívás, íjászkodás, ostort pattogtatás. Többek között ezeket a korabeli lovagi torna elemeket kellett teljesíteniük a fiataloknak, hogy a pálya végén ajándékot kaphassanak.

A gyerekeket megmozgató versengés mellet a szülőkre is gondoltak a szervezők, és könnyedebb feladatokat is kitaláltak. Lehetett egy igazi búbos kemencében kenyeret sütni, de csakis akkor, ha először mindenki megdagasztotta saját cipóját. A lelkesebb jelentkezők kerítést is fonhattak, míg az alternatív gyógymódokat kedvelők gyógynövénytúrán ismerkedhettek a tanösvény virágaival.

Volt még madárles és madárgyűrűzés, kézműves foglalkozások, az édesszájúaknak mézeskalácssütés, az ügyes kezűeknek fafaragás, míg a türelmeseknek csuhébaba készítés.

Ennyi mozgalmas program mellett a részvevők meg is éheztek, ám az ebédnek ára volt! Aki ugyanis enni is szeretett volna, egy-egy trükkös kérdés után, saját kezűleg áshatta ki a földből a ropogósra pirult sülteket. A Corvin Mátyás Tagintézmény segédletével készültek el az ételek a történelmi korszak főzési technikáihoz hűen, vagyis a földbe ásva, parázzsal körülvett cserépedényekben sült a csirke és a pulyka.

Az egész napos időutazás tömegeket mozgatott meg, hiszen a Tanösvény minden méterére jutott látnivaló és látogató is. Walterné Bönygik Terézia, azt is megsúgta szerkesztőségünknek, talán változtatnak a négy éves hagyományon és jövőre nem rukkolnak elő új történelmi korszakkal, hanem az ideit megismétlik, hiszen hatalmas volt az érdeklődés és a középkort feldolgozni egy nap alatt nem lehet.

 
 
Saja Boglárka
 

Olvassa el ezt is!

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Jelentős összegből megújulhat a belváros

Jelentős összegből megújulhat a belváros

A Belváros keleti részének átfogó megújítása kezdődhet meg Hódmezővásárhelyen az új, kétszintes parkolóház megépülésével az Ótemplom közelében.
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

Múzeumok éjszakája Vásárhelyen

A roma jazztől az őslény-kutatáson át a porcelánöntésig a Múzeumok éjszakáján. Részletees program.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.