Kék hírekNagyobb volt a füstje…

2015. április 14., kedd
 
Nagyobb volt a füstje…

Voltak percek április 13-án délután, amikor a füsttől alig lehetett látni a 47-es úton,  mert a Népkert állomástól 1 kilométerre a vasúti töltés mellett tűz keletkezett.

 

 

Rövid idő alatt már három kilométer hosszan égett a száraz fű és az avar. Valószínűsíthető, hogy egy vasúti szerelvényből kipattanó szikra gyújtotta meg a kiszáradt aljnövényzetet.

Az esethez a hódmezővásárhelyi és a szegedi tűzoltók négy egysége érkezett, valamint a helyszínen tartózkodott a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is. Négy vízsugár kellett a lángok megfékezéséhez, melyek gyorsan terjedtek a kiszáradt aljnövényzetben. A tűzoltók rövid időn belül körülhatárolták és eloltották a tüzet.

A tűz lakott területet nem veszélyeztetett, vagyoni kár sem keletkezett.

 
 
VH-CSMKI
 

Olvassa el ezt is!

A felsőoktatás tehetségmutató szeánsza

A felsőoktatás tehetségmutató szeánsza

Az ország legrangosabb rendezvényén a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar nyolc benevezett hallgatója közül heten vehettek át valamilyen díjat. 
Futófesztivál Hódmezővásárhelyen

Futófesztivál Hódmezővásárhelyen

Mind a szervezők, mind pedig a résztvevők máris hagyományteremtő rendezvényként tekintenek a jó hangulatú vasárnapi versenyre. Részletes egyéni és csapat eredményekkel!
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Liszt lett a rangos verseny győztese

A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát